Győzelemmel meglepni a szurkolókat

2021-08-05 14:57:00
Kisvárda FC

A vezetőedző azokat a jellemvonásokat akarja látni a csapaton pénteken, mint a Fradi ellen – BEHARANGOZÓ.

Joao Janeirót, csapatunk vezetőedzőt szembesítettük egy olyan magyar mondással, ami a kialakult helyzetben igaz lehet: most kell szerénynek maradni! Merthogy a bajnok Ferencváros elleni győzelem (2–1) után az újonc Gyirmót elleni hazai mérkőzés következik – pénteken 20 órától, nézők előtt a Várkerti Stadionban.

„Tökéletesen egyetértek – mosolygott Joao Janeiro. – Mondtam is a fiúknak, hogy ne hordják fenn az orrukat, maradjanak csak a földön, mert ezért a sikerért sem ötven pontot kaptunk, hanem éppúgy hármat, mint bármelyik riválisunk legyőzése esetén. Őszintén szólva csak egyszer beszéltünk a srácokkal a Fradi elleni mérkőzésről, hogy milyen szép munkát végeztek, de hétfőtől már egyértelműen a Gyirmót elleni mérkőzésre koncentráltunk. Jól tudom, hogy milyen nehéz mérkőzés vár ránk az újonc ellen, már csak azért is, mert ellenfelünk keretét hatvan-hetven százalékban ugyanazok a játékosok alkotják, mint a legutóbbi bajnokságban. Természetesen elemeztük a Gyirmót játékot, hogy mik az erősségei és a gyengeségei, ez alapján készülünk a mérkőzésre. Számunkra nagyon fontos, hogy ebben a bajnokságban először találkozhatunk szurkolóinkkal, bízunk benne, hogy jó eredménnyel lephetjük majd meg őket. Ahogy legutóbb, most is meg akarjuk mutatni az identitásunkat, és legalább olyan teljesítményt nyújtani, mint az első fordulóban.”

Csertői Aurél csapatait nem egyszerű legyőzni – ezt a kisvárdaiak megtapasztalhatták, amikor az általa irányított Paks ellen játszottak. Márpedig a rutinos tréner ezúttal a pénteki ellenfelet, a Gyirmótot vezeti a harcba.

„Nekem is van ilyen jellegű tapasztalatom vele szemben, tudom, hogy nem könnyű legyőzni a csapatát – értett egyet Joao Janeiro. – Mindig előny egy csapat számára, ha az edző hosszabb ideje tud dolgozni a játékosaival, ez a Gyirmót egyik sajátja, ezzel szemben mi csak az első fordulón vagyunk túl közösen. Látva ellenfelünk MTK elleni meccsét, azt kell mondanom, nyernie kellett volna a Gyirmótnak. Szóval igen, nehéz legyőzni a Gyirmótot, tiszteljük is az ellenfelet, de gondolom, ez kölcsönös. A mi részünkről jó meccset várunk, amelyen el akarjuk végezni a munkánkat, a játékosoktól semmi mást kérünk csak azt, hogy aszerint játszanak, ahogyan az edzéseken teljesítettek.”

Ha már játékosok... Tervezi a tréner, hogy változtat a Ferencváros elleni kezdő csapaton?

„A meccs napjén jön el az ideje, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak. Egy biztos, amit korábban elmondtam, igaz, vagyis a keret minden játékosára számítok. A csapat kijelölésekor fontos a taktika, no meg a rendelkezésre álló futballisták karaktere. Egyszerre csak tizenegy játékos lehet a pályán, miközben a cserepadon ülőknek nyomást gyakorolnak azokra, akik az adott pillanatban élvezik a bizalmat. Természetesen a fejemben már megvan az összeállítás, de csak a meccs előtt hirdetem azt ki.”


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló