A bajnokság vége felé is fontos a győzelem
Legidősebb szekció újabb bajnokira készül – BEHARANGOZÓ
A regionális utánpótlás bajnokság következő fordulójában a Loki Focisuli csapatait látjuk vendégül a várkertben. A bajnokság vége felé közeledve a jó teljesítmény és a hátralévő meccseken való kiváló szereplés továbbra is fontos akadémistáink számára, ugyanis a z U17-esek jó szereplésének köszönhetően egyre közeledik az osztályozó mérkőzések időszaka, amiben a pillanatnyi állást tekintve érdekeltek lehetünk.
Az U19-es bajnokságban csapatunk az első helyen áll 64 ponttal, továbbra is veretlenül, hiszen a lejátszott 22 mérkőzésük alatt egyetlen döntetlen mellett a többi találkozót sikeresen megnyerték a VLA-s srácok. Soron következő ellenfelünk ebben a korcsoportban az utolsó előtti 13. helyen áll, 11 pontot gyűjtve az idei kiírásban. A két csapat előző találkozóján idegenben 3–1-es kisvárdai siker született.
„Hazai pályán más célunk nem lehet, mint a győzelem. Reméljük ez látványos, és jó játékkal fog párosulni és ez a gólok számában is meg fog mutatkozni”– mondta Ádámszki Róbert a csapat vezetőedzője.
Az egyel kisebb korosztályban továbbra is makulátlan mérleggel magabiztosan a tabella élén szerepel csapatunk 66 szerzett ponttal. Aktuális ellenfelünk a 4. pozícióból várja a folytatást, ők 43 pontot gyűjtöttek eddig. Az őszi egymás elleni mérkőzésen magabiztos 7–0-s győzelmet aratott U17-es csapatunk.
„A bajnokság vége fele fontos a győzelem, de szem előtt kell tartanunk azt, hogy közleg az osztályozó mérkőzések időszaka, ezért az eredményes szereplés mellett fontos az is, hogy gyakoroljuk azokat a játékelemeket, amelyeket alkalmazni szeretnénk ezeken a mérkőzéseken” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Révész Csaba vezetőedző.
REGIONÁLIS U19 ÉSZAK-KELET, 24. FORDULÓ
Szombat, 12:00: Várda LA (1.) – Loki Focisuli (13.)
REGIONÁLIS U17 ÉSZAK-KELET, 24. FORDULÓ
Szombat, 10:00: Várda LA (1.) – Loki Focisuli (4.)

