Ha csak ötven százalékban javulnak...

2021-05-14 10:17:14
VLA

Újabb mérkőzés vár kiemelt korosztályos akadémiai csapatainkra, ezúttal Kecskeméten – BEHARANGOZÓ.

Alig egy hónapja annak, hogy április 7-én, hazai pályán játszottak középső korosztályos, élvonalban szereplő akadémiai csapataink a Kecskeméttel, és szombaton újra összecsapnak a hírös városbeliekkel. Az akkori halasztott meccseket mindkét korosztályban magabiztosan nyertük meg (3–0 a nagyobbaknál, 3–1 az U14-eseknél), most adva van az esély, hogy idegenben is bizonyítsuk a tabella igazságát, miszerint a Várda LA az erősebb csapat mindkét korosztályban.

„Mindenféleképpen a három pont megszerzésének reményében utazunk Kecskemétre – adta ki a jelszót Szabó Balázs, a VLA U15-ös csapatának edzője, akinek legénysége hét, veretlenül megvívott mérkőzés után szerdán Felcsúton, a listavezető otthonában szenvedett vereséget (0–2). – Hétközben játszottunk egy nagyon értékes mérkőzést a Puskás Akadémia ellen, amiből minden játékos tanulni és fejlődni tudott. A szombati ellenféltől, úgy gondolom, jobb képességűek vagyunk, elsősorban saját magunkat és a fáradtságot kell legyőzni, hiszen zsinórban ez lesz a hatodik mérkőzésünk, amelyet szerda-szombat ritmusban játszunk. Ha ezt le tudjuk küzdeni, és ugyanolyan hozzáállással futballozunk, ahogyan azt szerdán tettük, akkor sikeresek leszünk Kecskeméten.”

U14-es csapatunk számára is az a cél, hogy újabb három ponttal stabilizálja a kedvezőnek mondható pozícióját.

„A Kecskemét a bennmaradás kivívása szempontjából sem lényegtelen ez a mérkőzés, de mi elsősorban saját magunkkal szeretnénk foglalkozni – nyilatkozta Márton István, U14-es csapatunk edzője. – Bízom benne, hogy előbb-utóbb megfordul a szerencse, és javulni fog a helyzetkihasználásunk, még ha ez nemcsak a szerencsefatoron múlik. Mindent megteszünk ennek érdekében, és ha csak ötven százalékban javulunk ezen a téren, akkor biztos vagyok benne, hogy eredményesen térünk haza erről a túráról. Nem sokat számít, hogy nemrégiben játszottunk a Kecskemét ellen, le is győztük, hiszen ilyenkor a bajnokság vége felé hatványozottan igaz, hogy sérülések és eltiltások miatt sokszor változik az összeállítás, ami az erőviszonyokat is befolyásolhatja. Nem is szeretnénk abból a győzelemből kiindulni, nyilván önbizalmat ad, de elbízni nem fogjuk magunkat tőle.”


MLSZ ORSZÁGOS U15, 28. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Kecskeméti TE LA (15.)–Várda LA (6.)


MLSZ ORSZÁGOS U14, 28. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Kecskeméti TE LA (13.)–Várda LA (7.)


Latest match
Kisvárda Master Good
2-1
1-1
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-05-15 16:00
OTP Bank Liga, 33. forduló