A legkorábbi vezető találatunk

2021-05-10 18:25:26
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Hármas holtverseny a góllövőlista élén, brazil csatárunk a dobogón.

Végre gólok és végre gólokkal kapcsolatos statisztikai változások! A Paks ellen Fernando Viana 7 perc 22 másodperc eltelte után szerzett vezetést, ennél korábban egy meccsen még sosem született gól a Várkerti Stadionban. Sőt, az NB I-es történetünk harmadik leggyorsabb gólja volt a brazil csatár fejese, amelyet Sztavrosz Cukalasz (Honvéd) és Szlobodan Szimovics (Mezőkövesd) őszi idegenbeli góljai előznek csak meg az időrendben.

Visszatértünk arra a győztes útra is, amikor a korai kétgólos előnyök jelentették a siker zálogát, mint az ősszel a Honvéd, az Újpest és Mezőkövesd otthonában. Ilyen gyorsan, 13 perc alatt azonban sosem tettünk még szert kétgólos előnyre az élvonalban. Az első játékrészt követően még sosem vezettünk négy góllal, a meccsek első félidejének összesített gólkülönbsége pedig csapatunk szempontjából pozitívra fordult (57–56).

Az öt gólunkat öt különböző játékos szerezte, hogy az esztendő ötödik hónapjában kiharcoljuk az ötödik helyezésünket. Az ötödik sárga lapját viszont senki sem kapta meg, holott hatan is esélyesek voltak rá, igaz, közülük csak négyen léptek pályára. Ez azt is jelenti, hogy a következő bajnokságot senki sem kezdi eltiltással.

A gólszerzők közül Viana csatlakozott a másik két négygólos játékoshoz, Jaroslav Navrátilhoz és Claudiu Bumbához – ők hárman végeztek a házi góllövőlista élén, Viana pedig az örök NB I-es rangsorunk harmadik helyére is felkapaszkodott nyolc találatával Cukalasz mellé. A paksi meccs másik négy gólszerzője ebben a bajnokságban először talált be, Melnik negyedszer volt eredményes kisvárdai játékosként, de a többiek, Ötvös Bence, Matheus Leoni és Driton Camaj első gólját érte el a magyar NB I-ben. A bajnokságbeli harminc gólunkat tizenhat különböző játékos szerezte, összesen pedig 28 kisvárdai futballista iratkozott már fel a góllövőlistára. Éppen dupla annyi, vagyis 56 azon játékosoknak száma, akik az NB I-ben lehetőséghez jutottak kisvárdai színekben, miután Artem Odincov személyében újoncot avattunk vasárnap.

Sérülés miatt nem léphetett pályára, így megszakadt Claudiu Bumba nagy sorozata. Román középpályásunk 31 egymást követő meccsen lépett pályára – ez klubrekord. A harmincnál tartó Sassá befoghatja őt, amennyiben a következő bajnokság első meccsén pályára lép.


2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (33 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Sassá 32, Claudiu Bumba 31, Dombó Dávid 30

Legtöbb játszott perc: Dombó 2813, Hej Viktor 2632, Bohdan Melnik 2546, Bumba 2428

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Dombó 30, Hej 29, Bumba 28, Melnik 26

Legtöbb végig játszott meccs: Dombó 29, Hej 26, Melnik 25

Legtöbbször lecserélve: Sassá 20, Jaroslav Navrátil 19, Bumba 17

Legtöbbször becserélve: Kovácsréti Márk 20, Horváth Zoltán 17, Jelena Richárd 14

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 30, Matheus Leoni 13, Janisz Karabeljov 12

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Melnik 934, Leoni 857, Katabeljov 704

A házi góllövőlista: Navrátil, Bumba, Fernando Viana 4-4, Szlobodan Szimovics, Jelena 3-3, Sassá 2, Sztavrosz Cukalasz, Rubus Tamás, Niko Datkovic, Kovácsréti, Horváth Z., Lazar Csirkovics, Melnik, Ötvös Bence, Leoni, Driton Camaj 1-1

Gólpassz: Bumba 8, Viana, Kovácsréti 5-5, Leoni, Sassá 3, Navrátil, Camaj 2-2, Szimovics, Karabeljov 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Bumba 12 (4+8), Viana 9 (4+5), Navrátil 6 (4+2), Kovácsréti 6 (1+5), Sassá 5 (2+3), Szimovics 4 (3+1), Leoni 4 (1+3), Jelena 3 (3+0), Camaj 3 (1+2), Cukalasz 1 (1+0), Rubus 1 (1+0), Datkovic 1 (1+0), Horváth Z. 1 (1+0), Csirkovics 1 (1+0), Ötvös 1 (1+0), Karabeljov 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (26-31. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 25 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 379 perc (11-15. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 6 perc

Sárga lap: Hej 8, Datkovic, Lucas 5-5, Viana, Bumba, Cornel Ene, Sassá, Melnik, Leoni 4-4, Rubus, Szimovics, Herdi Prenga 3-3, Dombó, Navrátil, Zlicsics, Csirkovics, Ötvös Bence 2-2, Cukalasz, Camaj, Mihai Minca, Jelena, Horváth Z., Himics László, Janisz Karabeljov 1-1

Kiállítva: Viana, Hej, Ene 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 99

Összesített mérleg: 99 mérkőzés, 34 győzelem, 24 döntetlen, 41 vereség, 108–127-es gólkülönbség, 126 pont, 1,2727 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 48-17-15-16, 56–53, 66, 1,375 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 51-17-9-25, 52–74, 60, 1,1764 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Sassá 83

Legtöbb játszott perc: Lucas 7419

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 81

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 75

Legtöbbször lecserélve: Sassá 31

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Bumba (2020-2021: 2-32. forduló) 31

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Rados Protics, Bumba 10-10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas 27

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Ene 2-2


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-10-17 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
2-1
1-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Bozsik Aréna
2021-10-01 20:00
OTP Bank Liga, 8. forduló