A statisztika nem utal sok gólra

2021-04-09 14:57:30
Kisvárda FC

Meccs előtti szösszenetek hazai és idegenbeli mutatókkal, az edzők egymás elleni mérlegével.

A Nemzeti Sport kigyűjtötte az érdekességeket a pénteki Mezőkövesd–Kisvárda Master Good kapcsán:

♦ Eddig 8-szor találkoztak az élvonalban, a mérleg 3 mezőkövesdi győzelem, 3 döntetlen, 2 kisvárdai siker. Egy gólnál nagyobb különbség egyszer sem volt a csapatok között.

♦ Mezőkövesden három meccset játszottak az NB I-ben, 1–1–1 a mutató. Először 2–2-re végeztek, majd úgy nyertek 1–0-ra a matyóföldiek, hogy egy félidőt emberelőnyben játszottak, míg legutóbb, tavaly októberben 2–1-re a vendég szabolcsiak győztek.

♦ Az első és a harmadik kövesdi találkozójukon is volt várdai öngól, először az azóta már távozó Sztavrosz Cukalasz, másodszor Cornel Ene fejéről került saját csapata kapujába a labda.

♦ A várdai Szlobodan Szimovicsnak főszerep jutott a csapatok legutóbbi két kövesdi randevúján: 2020 januárjában a 45. percben második sárga lappal kiállították, októberben pedig ő szerezte a szabolcsiak első gólját.

♦ A Mezőkövesdnek 13 bajnokin át tartó veretlenségi sorozata ért véget legutóbb Felcsúton a Puskás Akadémia ellen (0–2), a teljességhez tartozik, hogy Pillár Róbert kiállítása miatt Pintér Attila együttese az első félidő végétől tíz emberrel játszott.

♦ A Kisvárda két forduló óta nyeretlen és gólképtelen (0–3 Újpesten, majd 0–0 otthon a Fehérvár ellen). Supka Attila gárdája vészes gólszegénységben szenved: legutóbbi öt bajnokiján csupán egyszer talált be – igaz, az a gól győzelmet ért a Honvéd otthonában.

♦ Nem várható találatokban gazdag meccs, hiszen eddig a Várda szerezte a legkevesebb gólt a mezőnyben (23), a Kövesd 31 gólos teljesítménye pedig – holtversenyben a Budafokéval – a harmadik legrosszabb mutató.

♦ A Mezőkövesd elsősorban otthon veszélyes, pontjainak több mint kétharmadát (68 százalék), pályaválasztóként gyűjtötte be, 38-ból 26-ot. A hazai tabellán a negyedik helyet foglalja el a csapatok között (8 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség).

♦ A matyóföldi együttes a legutóbbi nyolc hazai bajnokija közül hetet megnyert, csak a Ferencváros ellen végzett döntetlenre (2–2).

♦ A Mezőkövesd az előző öt otthoni tétmeccsén mindig kétszer volt eredményes.

♦ A Kisvárda az előző öt idegenbeli bajnokijából négyet elvesztett, csak a Honvéd vendégeként nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Jobb őszi szereplésének köszönhetően azonban 5–3–6-os idegenbeli mérlegével így is középmezőnyben van az NB I-ben.

♦ Supka Attila együttese a legutóbbi nyolc vendégfellépése közül haton nem szerzett gólt.

♦ Pintér Attila és Supka Attila vezetőedzőként eddig hatszor meccselt egymással – kétszer a másodosztályban –, a mérleg 3–2–1 Pintér javára. Supka egyetlen diadalát még az első összecsapásukon, 2006-ban, a DVSC mestereként érte el a Vasas otthonában (1–0).


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló