Tiszta képet kaphatnak

2021-03-26 10:05:45
VLA

Az U13-asok szempontjából még az elsőség, az U12-eseknek az ezüstérem szempontjából jelentős a debreceni meccs – BEHARANGOZÓ.

Még a Nyíregyháza Spartacus ellen hazai pályán játszott döntetlen (1–1) után adta ki Erős Gábor, a Várda LA U13-as csapatának edzője a jelszót, hogy többet nem lehet hibázni, ha a csapat bajnoki címet akar nyerni. Jelenleg három pont a hátránya a második helyen álló VLA-nak a Diósgyőrrel szemben, ami akkor dolgozható le, ha majd hazai pályán, jövő héten szombaton legyőzi a csapat az éllovast. Addig azonban tartani kell a lépést a miskolciakkal, és ezügyben a szombati is nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen csapatunk a harmadik helyezett DVSC-DLA-hoz látogat.

„Nagyon vártunk erre a mérkőzésre, most tudunk majd tiszta képet kapni arról, hogy milyenek is vagyunk valójában – beszélt a meccs jelentőségéről és arról Erős Gábor, U13-as csapatunk edzője, hogy most egymás után következik a várva várt két összecsapás. – Egész héten azt éreztem a srácokon, hogy nagyon koncentráltak, és nagyon keményen dolgoztak, ha a mérkőzésen is azt a mentalitást lehet majd tapasztalni, mint az edzéseken, akkor nincs mitől tartanunk. Bízom benne, hogy szombaton tudunk tenni egy nagy lépést céljaink elérése felé.”

Az U12-eseknél a helyezéseket tekintve hasonló a helyzet, mint az egy évvel idősebbeknél, vagyis a Diósgyőr áll az élen, a VLA a második és a szombati ellenfél, a DVSC-DLA a harmadik, csakhogy az éllovas tíz, illetve 11 ponttal előzi meg üldözőit. Így aztán a szombati keleti rangadónak a második helyezés szempontjából van elsősorban jelentősége.

„Ha nem is dőlt el az elsőség sorsa, de jelentős a Diósgyőr előnye, így igazából már csak a második hely kiadó – erősítette meg a fentieket Törtei Tamás, a VLA U12-es csapatának trénere. – Ha le tudjuk győzni idegenben a Debrecent, akkor olyan előnyre tudnánk szert tenni vele szemben, ami akár már elég is lehet a számunkra. Ugyanakkor, ahonnan indultunk tavaly, az alapján az első három hely bármelyikének megszerzése elégedettségre adhatna okot. Győzni szeretnénk, de most nem lehetünk biztosak a dolgunkban, mint máskor, amikor szerényebb képességű csapathoz látogatunk. A héten jó szellemben készültek a srácok, biztos, hogy jó meccs lesz!


MLSZ KIEMELT U13 ÉSZAKKELET, 13. FORDULÓ

Szombat, 10.00: DVSC-DLA (3.)–Várda LA (2.)


MLSZ KIEMELT U12 ÉSZAKKELET, 13. FORDULÓ

Szombat, 11.30: DVSC-DLA (3.)–Várda LA (2.)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló