Új pályát avatunk vasárnap

2021-03-19 10:25:13
Kisvárda FC

Az NB III-as csapatunk a Tiszaújváros ellen veheti birtokba a kicsinosított játékteret.

Miután megkezdődött a kisvárdai vár teljes körű rekonstrukciója, a sok nagy csatát megélt régi centerpályánkat is elvesztettük. A vár oldalában található pálya egyelőre munkaterületté vált, később pedig az eredeti formáját visszakapó erőd épül majd oda.

No, de a pályák száma nem csökkent a Várkerti Sporttelepen belül, hiszen déli irányban, a korábbi teherbejáró helyén már tavaly létesült egy új, élőfüves játéktér, amely edzésekre tökéletes volt. Mostantól pedig az NB III-as csapatunk centerpályájaként szolgál, vasárnap, a Tiszaújváros elleni hazai mérkőzéssel fel is avatjuk azt, miután az engedélyeket megkaptuk.

Az előírásoknak megfelelően a pálya mellett fedett hazai és vendéglelátó kapott helyet, a régi centerpálya nagy eredményjelzője is átkerült oda (a kicsi pedig a műfüves pályához), a szociális helyiségeket pedig konténerekben alakították ki. A szurkolók egyelőre nem tesztelhetik a létesítmény legújabb ékkövét, hiszen a mérkőzések továbbra is zárt kapusak.


next match
Nagykozár SE
Kisvárda Master Good
Nagykozár KSE Sporttelep
2026-09-12 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
MTK Budapest
1-2
0-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2026-09-05 17:30
OTP Bank Liga, 7. forduló