Visszatalálni a helyes útra
A Salgótarján elleni idegenbeli meccsen szeretnék áttörni a határt U13-as és U12-es csapataink – BEHARANGOZÓ
A múlt heti, hazai pályán elért döntetlenek (mindkét korosztályunk 1–1-es döntetlent ért el a Nyíregyháza Spartacus ellen) után Salgótarjánban javíthatnak a kiemelt bajnokság Északkeleti csoportjában szereplő U13-as és U12-es csapataink. Az őszi eredmények alapján erre minden esélyük megvan, hiszen hazai pályán 9–0-ra (U13) és 19–0-ra nyertek csapataink a szombati rivális ellen.
„Nem szeretnénk lebecsülni az ellenfelet, de számunkra nem lehet más a cél, mint a győzelem megszerzése, és reméljük, hogy ez minél nagyobb különbséggel meg is valósul” – így Erős Gábor, U13-as csapatunk edzője.
A kisebbek ebben a naptári évben még nyeretlenek (igaz, veretlenek is...), hiszen a Bozsik Akadémia elleni döntetlen előtt Tarpán is ikszeltek. Ezen a tendencián szeretnének most javítani a Salgótarján ellen.
„Ettől a mérkőzéstől várom, hogy visszataláljunk a helyes útra, ami azt jelenti, hogy gólokat kellene szereznünk – fogalmazta meg a meccsel kapcsolatos várakozását Törtei Tamás, a VLA U12-es csapatának edzője. – Ez az utóbbi két meccsen csak részben sikerült, hiszen Tarpán nem találtunk be, a Nyíregyháza ellen pedig csak egyszer voltunk eredményesek. Így nehéz mérkőzést nyerni. Egyébként egy rossz szavam sem lehet a csapatra, mert edzéseken szépen dolgozik, és az akarattal sincs baj, a védekezésünk pedig össze is állt. Ott vagyunk sokszor a kapu előtt is, de a gól az hiányzik, ezt a határt szeretnénk most áttörni.”
Szombat, 15.45: Salgótarjáni BTC (9.)–Várda LA (2.)
MLSZ KIEMELT U12 ÉSZAKKELET, 11. FORDULÓ
Szombat, 14.30: Salgótarjáni BTC (10.)–Várda LA (3.)