Gól nincs, hiba – az van
Továbbra is hullámvölgyben, Budafokon is vereség lett a vége – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Abban reménykedtünk, végre talán nem extrém időjárási körülmények között kell játszanunk a Budafok ellen (az augusztusi nyitányon özönvíz zúdult a Promontor utcára, a novemberi kisvárdai meccsen már a hó esett), ehhez képest a vakító napsütést (amivel nem lett volna baj) erős szél kísérte. És ez a szél az első félidőben a Paks ellen 3–0-ra elvesztett bajnoki után a kezdőcsapatában egyetlen változást sem eszközölő Kisvárdát támogatta a Budafok elleni idegenbeli fellépésen.
Ezen felbuzdulva a szombat délutáni bajnokin mi léptünk fel támadólag, és Claudiu Bumba éles szögből leadott lövése a második percben a kapufát találta el. Gondolhattuk, ez jó jel, innentől kezdve gördülékeny lesz az előrefelé játékunk, de a meddő mezőnyfölény nem párosult helyzetekkel – szünetig Bumbának volt még egy távoli, középre tartó kapura lövése, amit a hazaiak élvonalban debütáló kapusa, Bese Balázs biztosan védett. A másik oldalon az egyik labdavesztésünket követő meglódulás végén Zsóri Dániellel szemben mentett nagyot védőnk, Herdi Prenga.
Szünet után kiderült, széllel szemben is tudunk dominálni, továbbra is a Kisvárda játszott mezőnyfölényben – de még mindig különösebb helyzetek, gól nélkül. Ezzel együtt, a félidő derekán azt lehetett érezni, hogy ha valamelyik csapat gólt fog szerezni ezen a mérkőzésen, az a vendég lesz.
Csakhogy...
Jött a szélről bejött labda, amelybe belekapott a szél, és Dombó Dávid felett behullott a hosszú sarokba. A baj meg persze nem jár egyedül, alig több mint perc múlva a budafokiak másik gólzsákja, Kovács Dávid a kapuba spiccelt, eldöntve azzal a mérkőzést. Mert bár a gólok után jött a hármas csere, a vendégcsapatot már nem lehetett felrázni, így jött az újabb lehangoló, szerzett gól nélküli vereség, amely után már inkább hátrafelé kell tekingetni a táblázaton.
OTP BANK LIGA: 23. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (0–0)
Promontor u., zárt kapuk mögött, v.: Káprály (Garai, Bornemissza – Erdős, Lovas)
BUDAFOK: Bese Balázs – Huszti A., Jagodics M., Oláh B., Zeke – Micsinai, Csonka A. – Ihrig-Farkas (Iharos, 91.), Kovács D., Szabó M. (Skribek, 57.) – Zsóri (Kulcsár K., 68.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Prenga, Csirkovics Leoni – Szimovics, Karabeljov (Zlicsics, 76.) – Navrátil (Kovácsréti, 76.), Bumba, Sassá – Viana (Jelena, 76.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Ihrig-Farkas (1–0) a 69., Kovács D. (2–0) a 70. percben
A gólok története
69. perc: Jagodics Márk hosszan előreküldött labdáját Ihrig-Farkas érte utol a jobb oldalon, a szélsőt Csirkovics csak tessék-lássék módjára támadta meg, Ihrig-Farkas az ötössel egy magasságból, a tizenhatos és az oldalvonal közötti területről jobbal középre adott, és a labda a nyújtózkodó Dombó felett a túlsó oldalon, a jobboldali kapufánál vágódott a hálóba, 1–0.
70. perc: Ihrig-Farkas szerzett labdát Karabeljovval szemben, majd Kovács Dávid lódult meg, és 17 méterről jobbal a bal alsó sarokba spiccelte a labdát, 2–0.