Az eddigi mérleg kiegyenlített

2021-02-12 20:36:03
Kisvárda FC

Az egyetlen győzelmünket idegenben arattuk, az egy vereség hazai pályán ért bennünket – ÖSSZEFOGLALÓK

Szombaton tehát Újpesten leszünk hazai pályán, pedig korábban arra is volt példa, hogy akkor sem a Szusza Ferenc Stadionban léptünk pályára, amikor az Újpest volt a pályaválasztó. Mindenesetre a Zalaegerszeg elleni mérkőzésünk olyan szempontból történelmi, hogy az első olyan hazai meccsünk lesz az NB I-ben, amelyet nem a Várkertben játszunk.

A ZTE elleni NB I-es mérlegünk eddig teljesen kiegyenlített, győzni egyszer sikerült ellene, legutóbb idegenben. Hátha most hazai, azaz semleges környezetben is összejön.

A Zalaegerszegi TE FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 4 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 6–6-os gólkülönbség

Hazai pályán: 2-0-1-1, 3–4

Idegenben: 2-1-1-0, 3–2

Gólszerzőink: Viana 2, Grozav, Kravcsenko, Tischler, Navrátil 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas 4, illetve Demjén, Bobál D., Bedi 4-4


A Zalaegerszegi TE FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2019-2020

8. FORDULÓ

2019. október 5.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZALAEGERSZEGI TE FC 3–3 (0–2)

Várkerti Stadion, 2280 néző, v.: Pintér Cs. (Kóbor, Király K. – Németh Á., Kulcsár K.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz (Tischler, a szünetben), Kravcsenko, Protics – Lucas, Bumba – Hej, Grozav, Kovácsréti (Hugo Seco, a szünetben) – Gosztonyi. Vezetőedző: Miriuta László

ZTE: Demjén – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bobál D. – Bedi, Kocsis G. – Radó (Babati, 74.), Mitrovics, Stieber Z. (Hudák M., 63.) – Bobál G. (Gergényi, 85.). Vezetőedző: Dobos Barna

Gólszerző: Bedi (0–1) a 27., Radó (11-esből, 0–2) 43., Grozav (1–2) a 49., Kravcsenko (2–2) az 58., Tischler (3–2) a 71., Babati (11-esből, 3–3) a 84. percben. Kiállítva: Bolla az 56., Devecseri a 81. percben

A mérkőzés összefoglalója:

19. FORDULÓ

2020. február 5.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–1)

Zalaegerszeg, 602 néző, v.: Andó-Szabó (Szalai B., Szécsényi – Vad, Kulcsár K.)

ZTE FC: Demjén – Szépe, Lesjak, Bobál D., Gergényi – Katelarisz, Bedi – Stieber Z. (Barczi, 72.), Mitrovics, Radó (Ikoba, a szünetben) – McWoods. Vezetőedző: Dobos Barna

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Beriosz, Rubus, Protics – Lucas, Cukalasz (Szimovics, 63.) – Obradovics (Sassá, 60.), Bumba, Grozav (Tischler, 87.) – Viana. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Viana (0–1) a 31., Ikoba (1–1) a 77. percben

A mérkőzés összefoglalója:

30. FORDULÓ

2020. június 16.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZALAEGERSZEGI TE FC 0–1 (0–0)

Várkert, 815 néző, v.: Iványi Z. (Vígh-Tarsonyi, Márkus T. – Bognár T., Németh Á.)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics (Baranyai Á., 77.) – Lucas, Karaszjuk – Sassá (Jelena, 66.), Cukalasz (Tischler, 77.), Kovácsréti (Hej, 86.) – Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás

ZALAEGERSZEG: Demjén – Bolla, Bobál D., Szépe, Bedi, Tamás K. – Babati (Bobál G., 64.), Kocsis G. (Barczi, a szünetben), Katelarisz (Mitrovics, a szünetben), Radó – McWoods (Bőle, a szünetben). Vezetőedző: Márton Gábor

Gólszerző: Radó (11-esből, 0–1) a 82. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

10. FORDULÓ

2020. november 8.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–1)

Zalaegerszeg, 815 néző, v.: Solymosi (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Csonka B., Németh Á.)

ZTE FC: Demjén – Szalai D. (Tajti, 58.), Szépe (Tanaszin, 72.), Lesjak, Bobál D., Gergényi – Vass P. (Koszta, 58.), Szankovics, Bedi (Dragóner F., 88.) – Könyves, Babati (Favorov, 72.). Vezetőedző: Boér Gábor

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Szimovics – Navrátil (Horváth Z., 76.), Bumba (Karaszjuk, 90.), Sassá (Kovácsréti, 62.) – Viana. Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Viana (11-esből, 0–1) a 11., Navrátil (0–2) az 52., Koszta (1–2) a 64. percben. Kiállítva: Viana a 66. percben

A mérkőzés összefoglalója:


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 20:59
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk