„Muszáj lesz javítanunk”
2021-02-06 18:12:03
Kisvárda FC

Így látta a diósgyőri mérkőzést a szünetben becserélt szélsőnk.
A csapatunk által 2–0-ra elveszített diósgyőri összecsapáson a szünetben pályára lépett játékosunk, Kovácsréti Márk így látta a mérkőzést:
„Sem a keddi, sem a mostani mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, nem voltunk olyan kompaktak, mint a bajnokság korábbi szakaszában. Ebből tanulnunk kell, két vesztes mérkőzés után muszáj javítanunk, a kupában is szeretnénk továbbjutni szerdán Soroksáron, szombaton pedig hazai pályán a Zalaegerszeg ellen sem hibázhatunk többet. Nem lehet mentség, hogy sűrű a menetrend, de tény, nem vagyunk túl sokan, ugyanakkor a mester is próbálja forgatni a csapatot. A gólok sem jönnek össze, nincs mese, a következő meccseken most már be kell találnunk.”
Latest match

0-0
0-0

Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló