Partizan múlttal rendelkező védő érkezett

2021-01-18 11:36:45
Kisvárda FC

Hátsó alakzatunk létszámbővítésre szorult, így annak tengelyébe szerb játékost igazoltunk.

Tekintettel arra, hogy belső védő poszton az utóbbi hetekben megfogyatkoztak a soraink (az első „tavaszi” fordulóban sárga lapos eltiltása miatt egyébként sem bevethető Niko Datkovicra combizom-sérülés, Rubus Tamásra pedig sérvgyanú miatt nem számíthatunk hetekig, valamint az ősszel hasizomfal-műtéten átesett Anton Kravcsenko teljes felépülése is odébb van még), időszerűvé vált a csapat megerősítése abban a pozícióban is, ahol az ősszel kapott gólok száma (15 meccsen 18) arról árulkodott, hogy rendben vagyunk. Az utóbbi napok kutatómunkájának eredményeként vasárnap csatlakozott a kisvárdai legénységhez, sikeres orvosi vizsgálaton esett át, majd hétfőn aláírta szerződését a szerb Lazar Cirkovics. A 28 esztendős, nisi születésű, 192 centis játékos legutóbbi klubja az izraeli Maccabi Netanya volt, de előtte játszott a Rad Beograd (2008-2014), a szintén szerb Partizan Beograd (2014-2018) és a svájci Luzern (2018-2020) színeiben. Az egyik leghíresebb szerb klub, a Partizan játékosaként kétszeres bajnoknak (2015, 2017) és egyszeres kupagyőztesnek (2017) valamint kilencszeres U21-es szerb válogatottnak vallhatja magát.

„Az első benyomásaim nagyon kedvezőek, úgy látom, minden adott ahhoz, hogy csak a futballra tudjak koncentrálni – mondta a szerződése aláírását követően Lazar Cirkovics, aki tehát új csapattársai közül együtt ünnepelheti majd a névnapját Lazar Zlicsiccsel. – A kisvárdai csapat mindkét szerb játékosát, Szlobodan Szimovicsot és Lazar Zlicsicset is jól ismerem, hívtam őket, mikor befutott a klub ajánlata, és mindketten megnyugtattak, jó helyre kerülök. Az izraeli karrieremnek a koronavírus vetett véget, az összes külföldi labdarúgónak haza kellett utaznia. Fél éve nem léptem pályára, többnyire egyedül edzettem, így kell egy kis idő, míg utolérem magam. A Mezőkövesd ellen még nem biztos, hogy bevethető leszek, de bízom benne, hogy utána a Fehérvár és a Ferencváros ellen már szerephez juthatok új csapatomban.”


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 20:59
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk