Nyolc góllal búcsúzott a nyolcas

2020-12-31 11:00:40
Kisvárda FC

Sztavrosz Cukalasztól úgy köszönünk el, hogy összegyűjtöttük kisvárdai pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait.

„Nagyon szép két évet töltöttem Kisvárdán, sok jó embert ismertem meg, nagyszerű csapattársaim voltak, Révész Attilát a legjobb klubvezetőnek tartom, akivel valaha együtt dolgoztam és sok barátot is szereztem – juttatta el hozzánk búcsúüzenetét a Kisvárdáról két év után távozó korábbi játékosunk, Sztavrosz Cukalasz. – Közben próbára tett, hogy távol kellett lennem a családomtól, köszönöm, hogy megértésre nyert ez a problémám, és érvényes szerződésem ellenére elengedtek. Kicsit bánt, hogy félbehagytam a munkát és elhagyom a csapatot, mert úgy érzem, a Kisvárda harcban lehet a harmadik helyért, bízom benne, hogy nélkülem is. A döntésem meghozatalakor a szívemre hallgattam, ami most a családomhoz húzott. Véget ért életünk egy szakasza, a családommal Cipruson telepedtünk le, ott folytatom a pályafutásom, annál a klubnál, amelynek a központja gyakorlatilag a szomszédomban található.”

Merthogy időközben eldőlt, hogy Cukalasz a Nea Salamina játékosa lesz. Azé a klubé, amelyben újra együtt játszhat korábbi kisvárdai csapat- és honfitársával, Teodorosz Beriosszal.

A 8-as számú mez eddigi kisvárdai stílszerűen nyolc gólt szerzett csapatunk színeiben. Ezeket válogattuk össze, Sztavrosz Cukalasz legemlékezetesebb pillanatai itt tekinthetők meg:

Related video

next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló