Kapusunk gólja és gólpassza

2020-12-10 15:17:40
Kisvárda FC

Kilenc évvel ezelőtt Dombó Dávidnak nem akármilyen mérkőzésben volt része.

Nem akármilyen mérkőzést játszott saját maga és csapata szempontjából is Dombó Dávid napra pontosan kilenc éve, 2011. december 10-én. Kapusunk akkori pazar teljesítményére az illesakademia.hu honlapon megjelent cikk bemásolásával hívták fel a figyelmünket.

Szóval, az Illés Akadémia U19-es csapata azon a napon a Nyíregyháza vendége volt, a szombathelyiek soraiban Dombó mellett olyan későbbi NB I-ig jutott játékosok neve tűnt fel, mint Angyal Zsolt, Jagodics Bence, Radó András és Zsirai Martin. A mérkőzés 2–2-es végeredményt hozott, úgy, hogy néhány perccel a vége előtt a hazaiak még 2–0-ra vezettek. Aztán előbb Dombó Dávid tizenegyesből szépített, majd a hosszabbításban előrehúzódott a szögletnél, az eléje pattanó labdát a kapu elé emelte, amit csapattársa a kapuba lőtt. Magyarán a kapus góllal és gólpasszal segítette csapatát a pontszerzéshez. De miként lőhette a kapus a tizenegyest egy olyan csapatban, amelyben a jelenlegi felnőttmezőny egyik legbiztosabb lábú ítéletvégrehajtója, a tavalyi NB I-es gólkirály, a jelenleg az NB II-es Vasasban szereplő Radó is játszott?

„Úgy, hogy nem volt, aki elvállalja a büntetőt, még Radó Bandi sem – adott választ kapusunk, a 67 élvonalbeli meccsnél tartó Dombó Dávid. – Előfordult, hogy edzéseken gyakoroltam a tizenegyeseket, ezért volt merszem odaállni a labda mögé. Hogy manapság meg mérném-e tenni? Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, mert a mezőnyjátékosaink között sok a jó tizenegyesrúgó, és azért ez elsősorban az ő feladatuk. Az viszont tény, sokat gyakoroltam a labda megjátszását lábbal, akkoriban is arra bátorították edzőim a csapattársaimat, hogy vegyenek bele bátran a játékba, és így van ez a mai napig is. Annak a kilenc évvel ezelőtti meccsnek további érdekessége, hogy a nyíregyházi U19-es csapatnak Szabó Attila volt a kapusedzője, akivel most együtt dolgozunk Kisvárdán. A gólt pedig Vasas Gergőnek lőttem, aki ugyancsak védett Kisvárdán.”


A borítófotón: Kapusunk akkoriban csapatkapitánya is volt a szombathelyi korosztályos csapatoknak, így a különböző tornákon megnyert trófeákat is ő vehette át

Fotó: illesakademia.hu


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló