Megküzdeni minden labdáért

2020-11-13 08:53:17
VLA

Utánpótláscsapataink közül egyedül az U15-ösök lépnek pályára a hétvégén – BEHARANGOZÓ

Az utánpótlás-bajnokságokban is az önkéntesség elve alapján folytatódik a küzdelem ebben a naptári évben, és úgy alakult, hogy ezen a hétvégén a Várda LA csapatai közül egyedül az U15-ösök lépnek pályára. Illetve az NB III-ban is lesz mérkőzés – de arról majd később. Elmarad az U14-esek összecsapása, és az U17-esek valamint az U19-esek Debreceni EAC elleni rangadója is. Az U13-asok és az U12-esek számára véget ért az idény, mert a korábbról elhalasztott Tarpa elleni mérkőzéseket már nem játsszák le.

Az U15-ösök Paksra látogatnak, és mi másban reménykednek, mint abban, hogy folytatják megkezdett sorozatukat, és az egymást követő harmadik meccsükön is nyernek. A feladat csak látszólag könnyű azáltal, hogy mögöttünk helyet foglaló riválishoz látogatunk, hiszen legutóbbi meccsüket a tolnaiak is megnyerték, a sereghajtó Kecskemétet 4–3-ra legyőzve.

„A legutóbbi két győzelem arra enged következtetni, hogy kikecmeregtünk a korábbi gödörből, de cseppet sem ülhetünk a babérainkon – mondta a VLA U15-ös csapatával még százszázalékos edző, Szabó Balázs. – Füves, de nem biztos, hogy jó talajú pályán lesz a mérkőzés, ez aligha nekünk kedvez majd. Ugyanakkor ez a tény csak megerősít bennünket abban, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha minden labdáért megküzdünk és megnyerjük a párharcaink jelentős részét. Nem abból kell kiindulnunk, hogy mögöttünk áll a rivális, hanem a pályán kell föléjük kerekednünk. Ha a csapat az elmúlt két meccsen megismert arcát mutatja, akkor felülkerekedhetünk ellenfelünkön. A cél nem is lehet más, mint a győzelem.”


MLSZ ORSZÁGOS U15, 12. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Paksi FC (13.)–Várda LA (9.)


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló