Újabb debütáló játékvezető

2020-10-23 18:48:39
Kisvárda FC

A szombati meccsünket irányító spori az NB I-ben negyedszer, nekünk először vezet.

Antal Péterre bízták a szombati MTK Budapest–Kisvárda Master Good mérkőzés dirigálását. A 34 éves, Bács-Kiskun megyei játékvezetőnek ez lesz a negyedik meccse az élvonalban, az első, amit a Kisvárdának és az MTK-nak vezet.

Élvonalbeli bemutatkozása az előző szezonbeli utolsó fordulóban a Honvéd–Kaposvár összecsapás (4–2) volt, majd a mostani sorozatban a Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC (1–4) és a Zalaegerszeg–Diósgyőr (3–1) mérkőzéseken fújta a sípot. A három meccsen összesen 15 gól született, vagyis mérkőzésenként éppen öt.

Antal Péter a 17. játékvezető a sorban, aki a Kisvárdának meccset vezet az NB I-ben. Amikor a hónap elején, Káprály Mihály tizenhatodikként debütált csapatunk mérkőzésén, akkor sikerült nyerni (2–1) Mezőkövesden.

Antal Péter munkáját az új Hidegkuti Nándor Stadionban oldalvonali asszisztensként Bornemissza Norbert és Csatári Tibor, az alapvonalaknál pedig Zierkelbach Péter és Urbán Eszter segíti majd, a tartalékjátékvezető Becséri Gergely lesz.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-10-17 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
2-1
1-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Bozsik Aréna
2021-10-01 20:00
OTP Bank Liga, 8. forduló