Helyszíni meccsnézés és szurkolás: csakis maszkban

2020-10-23 08:42:02
Kisvárda FC

Kormányrendelet született arról, hogy kötelező a maszk viselése a szabadtéri sportrendezvényeken is.

A legfrissebb kormányrendelet szerint a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői kivételével a sportrendezvény résztvevője a sportrendezvény helyszínén köteles maszkot viselni. Mindez vonatkozik a nézőkre is, vagyis felhívjuk a felnőtt és utánpótlás-meccseket megtekinteni kívánó szurkolóink és játékosaink szülei figyelmét, hogy ennek megfelelően mind a hazai, mind az idegenbeli utánpótlás mérkőzéseket kizárólag maszkban tekinthetik meg.

A rendelet szerint azt a személyt aki a maszkot nem a meghatározott módon viseli, a sportrendezvény szervezője köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a sportrendezvény helyszínét elhagyja.

Szeretnénk továbbá emlékeztetni a korosztályos csapatainkban játszó szülőket, hogy az edzések továbbra is zártkapusak, a tréningek ideje alatt szülő nem tartózkodhat sem a Várkerti Sporttelepen, sem a kollégiumi műfüves pálya mellett.

Kérjük szurkolóinkat és a játékosok szüleit, hogy alkalmazkodjanak ezekhez a rendeletekhez, szabályokhoz! Megértésüket és együttműködésüket megköszönjük!


next match
MTK Budapest
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2026-04-18 17:00
Fizz Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-04-13 20:00
Fizz Liga, 29. forduló