Ismét ötöt lehet cserélni

2020-10-02 16:55:13
Kisvárda FC

Már a hétvégi fordulóban élhetnek az edzők a visszatérő lehetőséggel, amely szerint 23 játékosra bővül a benevezendő játékosok száma is.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntésének értelmében péntektől, vagyis október 3-ától kezdve ismét lehetőség van a három helyett öt játékos lecserélésére az OTP Bank Liga, valamint a Magyar Kupa mérkőzésein.

Az MLSZ honlapjának közleménye emlékeztetett rá, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) a koronavírus-járvány miatt májusban adott lehetőséget arra, hogy a csapatok meccsenként ötöt cserélhessenek, és ezzel az MLSZ is élt, a 2020–2021-es idény viszont ismét a korábban megszokott három cserelehetőséggel indult el.

A szövetség elnöksége az európai szövetség (UEFA) hasonló döntését követően most viszont visszaállította az öt cserére vonatkozó rendkívüli szabályt az NB I-es, valamint a Magyar Kupa-találkozók esetében.

„A nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott szabályváltoztatással az NB I-es kluboknak lehetőségük nyílik a 25-ös keret játékosainak rotációjára, és fiatal játékosok nagyobb számban történő szerepeltetésére. Az öt csere lehetővé tételével emelkedik a mérkőzésre nevezhető labdarúgók száma is, az eddigi 18-ról 23-ra” – írta a közleményben a hazai szövetség.


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-01-28 17:00
OTP Bank Liga, 17. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mol Fehérvár FC
4-1
2-0
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
2022-11-13 13:30
OTP Bank Liga, 16. forduló