„Egyenlítettek” a vereségek

2020-09-07 07:56:19
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 3. lejátszott meccs után: Négy olyan játékosunk maradt, aki a bajnokság mindhárom meccsét végigjátszotta.

Rég nem tapasztalt különbségű vereséget szenvedett csapatunk a Puskás Akadémia ellen – három góllal legutóbb több mint egy éve, 2019. augusztus 31-én, Székesfehérváron kaptunk ki (0–3). Hazai pályán legutóbb idén február 8-án kaptunk hármat, de akkor szereztünk ötöt, és a Kaposvárt 5–3-ra győztük le. Itthon háromgólos különbséggel 2018. november 10-én, az Újpest ellen (1–4) szenvedtünk vereséget, előtte egy héttel mutatott legutóbb 0–3-at a Várkerti Stadion eredményjelzője, akkor a Supka Attila által irányított Honvéd ellen. Ez volt egyébként a harmadik 3–0-s vereségünk NB I-es létünk alatt.

Miután nem lépett pályára, Sassá 18 meccsből álló sorozata megszakadt, és mivel sérülés miatt Rubus Tamás sem játszott, négyen maradtak, akik a mostani bajnokságban valamennyi percet a pályán töltötték. Két újoncot avattunk, Driton Camaj és Lazar Zlicsics először lépett pályára kisvárdai színekben bajnoki mérkőzésen, ezzel 48-ra emelkedett az NB I-es meccsen bevetett labdarúgóink száma.

Itthoni környezetben immár vereségből is annyit számlálunk, mint győzelemből, a Várkerti Stadionban lejátszott 33 bajnokiból 12-12 végződött győzelemmel és vereséggel és kilenc a döntetlenek száma. Egyenlővé vált a hazai gólkülönbség is: 42–42.


2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (3 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Dombó Dávid, Hej Viktor, Lucas, Sztavrosz Cukalasz, Fernando Viana, Szlobodan Szimovics, Jaroslav Navrátil 3-3

Legtöbb játszott perc: Dombó, Hej, Lucas, Cukalasz 282-282

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Dombó, Hej, Lucas, Cukalasz, Viana 3-3

Legtöbb végig játszott meccs: Dombó, Hej, Lucas, Cukalasz 3-3

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 2

Legtöbbször becserélve: Horváth Zoltán, Claudiu Bumba 2-2

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Hej 8, Dombó, Cukalasz, Lucas 7-7 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Lucas 666-666, Hej 579 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)

A házi góllövőlista: Viana 2, Cukalasz 1

Gólpassz: Kovácsréti, Viana, Navrátil 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Viana 3 (2+1), Cukalasz 1 (1+0), Kovácsréti Márk 1 (0+1), Navrátil 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 77 perc (3. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 4 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 172 perc (2-3. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 172 perc

Sárga lap: Niko Datkovic 2, Bohdan Melnik, Sassá, Szimovics, Rubus Tamás, Hej, Cukalasz 1-1

Kiállítva:


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 69

Összesített mérleg: 69 mérkőzés, 23 győzelem, 14 döntetlen, 32 vereség, 81–97-es gólkülönbség, 83 pont, 1,2028 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 33-12-9-12, 42–42, 45, 1,3636 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 36-11-5-20, 39–55, 38, 1,0857 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 65

Legtöbb játszott perc: Lucas 5974

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 65

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 63

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András29

Legtöbbször becserélve: Sassá 35

Legtöbb meccs sorozatban: Gheorghe Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Rados Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 22

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


A borítófotón: Driton Camaj (77) első bajnoki mérkőzését játszotta kisvárdai színekben

Fotó: Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló