Rajt a Füzesgyarmat ellen

2020-07-17 20:33:00
Kisvárda FC

Sorsoltak az NB III-ban: az őszi szezon augusztus 2-ától december 6-áig tart.

Elkészítették az NB III 2020-2021-es idényének sorsolását, így kiderült, hogy a Keleti csoportban szereplő második csapatunk, a Kisvárda Master Good II milyen sorrendben játssza a mérkőzéseit. Nos, sűrű lesz a menetrend, hiszen augusztus 2-a és jövő május 30-a között összesen 38 forduló pörög majd le. Hogy szűkítsük a kört, 2020-ban 21 játéknap vár a csapatokra, vagyis két, tavaszról előrehozott fordulót is megrendeznek december 6-ig. És három szerdai játéknap is, majd tavasszal – amikor február 28-án lesz a rajt – még három.

A mérkőzéseket hétvégente többnyire vasárnap rendezik, kivéve azokat a hétvégéket, amikor a válogatott vasárnap játszik tétmeccseket. A szeptember 19-20-i hétvégén azért nem lesz forduló, mert akkor rendezik a Magyar Kupa első olyan játéknapját, amikor az NB I-es, NB II-es és NB III-as csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. A Kisvárda Master Good II nem érintett a kupaküzdelmekben.

A bajnokságot a Füzesgyarmat ellen kezdjük hazai pályán. A Békés megyei csapat a márciusban befejeződött NB III-as küzdelmeket a Keleti csoport második helyén zárta, így éppen csak lemaradt a feljutásról.


NB III KELETI CSOPORT – A BAJNOKI MENETREND


A bajnokság 2020-as szakasza

1. forduló. Augusztus 2., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Füzesgyarmati SK

2. forduló. Augusztus 9., vasárnap: Gyöngyösi AK–Kisvárda Master Good II

3. forduló. Augusztus 12., szerda: Kisvárda Master Good II–Jászberényi FC

4. forduló. Augusztus 16., vasárnap: Diósgyőri VTK II–Kisvárda Master Good

5. forduló. Augusztus 23., vasárnap: Kisvárda Master Good II–DVSC II

6. forduló. Augusztus 26., szerda: FC Tiszaújváros–Kisvárda Master Good II

7. forduló. Augusztus 30., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Sajóbábonyi VSE

8. forduló. Szeptember 5., szombat: Kisvárda Master Good II–Eger SE

9. forduló. Szeptember 9., szerda: Ceglédi VSE–Kisvárda Master Good II

10. forduló. Szeptember 13., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Tiszakécskei LC

11. forduló. Szeptember 27., vasárnap: Balassagyarmati VSE–Kisvárda Master Good II

12. forduló. Október 4., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Tiszafüredi VSE

13. forduló. Október 10., szombat: Salgótarjáni BTC–Kisvárda Master Good II

14. forduló. Október 18., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Mezőkövesd Zsóry FC II

15. forduló. Október 25., vasárnap: BVSC-Zugló–Kisvárda Master Good II

16. forduló. November 1., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Sényő-Carnifex FC

17. forduló. November 8., vasárnap: Putnok FC–Kisvárda Master Good II

18. forduló. November 14., szombat: Kisvárda Master Good II–Tállya KSE

19. forduló. November 22., vasárnap: FC Hatvan–Kisvárda Master Good II

20. forduló. November29., vasárnap: Füzesgyarmati SK–Kisvárda Master Good II

21. forduló. December 6., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Gyöngyösi AK


A bajnokság 2021-es szakasza

22. forduló. Február 28., vasárnap: Jászberényi FC–Kisvárda Master Good II

23. forduló. Március 7., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Diósgyőri VTK II

24. forduló. Március 14., vasárnap: DVSC II–Kisvárda Master Good II

25. forduló. Március 21., vasárnap: Kisvárda Master Good II–FC Tiszaújváros

26. forduló. Március 28., vasárnap: Sajóbábonyi VSE–Kisvárda Master Good II

27. forduló. Április 4., vasárnap: Eger SE–Kisvárda Master Good II

28. forduló. Április 11., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Ceglédi VSE

29. forduló. Április 14., szerda: Tiszakécskei LC–Kisvárda Master Good II

30. forduló. Április 18., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Balassagyarmati VSE

31. forduló. Április 25., vasárnap: Tiszafüredi VSE–Kisvárda Master Good II

32. forduló. Április 28., szerda: Kisvárda Master Good II–Salgótarjáni BTC

33. forduló. Május 2., vasárnap: Mezőkövesd Zsóry FC II–Kisvárda Master Good II

34. forduló. Május 9., vasárnap: Kisvárda Master Good II–BVSC-Zugló

35. forduló. Május 12., szerda: Sényő-Carnifex FC–Kisvárda Master Good II

36. forduló. Május 16., vasárnap: Kisvárda Master Good II–Putnok FC

37. forduló. Május 23., vasárnap: Tállya KSE–Kisvárda Master Good II

38. forduló. Május 30., vasárnap: Kisvárda Master Good II–FC Hatvan


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló