Kétszer voltunk két góllal jobbak
A Kaposvár elleni NB I-es mérlege eddig hibátlan a kisvárdai csapatnak – VIDEÓK is
Mindkét eddigi, Kaposvár elleni mérkőzését két góllal nyerte meg a Kisvárda Master Good, de két teljesen eltérő karakterű mérkőzésen. Októberben idegenben a hajráig kellett várni arra, hogy az első félidőben megszerzett előny biztossá váljon, februárban, Bódog Tamás vezetőedző debütálása alkalmával pedig kétszeri hátrányból (0–1, 1–2) sikerült fordítani, és gólzáporos meccsen győzelmet aratni. Érdekesség, hogy a Kaposvár az egyedüli csapat, amely ebben a naptári évben három gólt szerzett csapatunk ellen. Az is egyfajta kuriózum, hogy a két csapat mindkét eddigi meccsén született meg az aktuális forduló legszebb találata: a kaposvári meccsen a kisvárdai Lucasé, a kisvárdain a kaposvári Nagy Jánosé lett a dicsőség.
A Kaposvári Rákóczi FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség, 7–3-as gólkülönbség
Hazai pályán: 1-1-0-0, 5–3
Idegenben: 1-1-0-0, 2–0
Gólszerzőink: Tischler Patrik 3, Lucas, Gosztonyi András, Bohdan Melnik, Fernando Viana 1-1
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Melnik, Beriosz, Lucas, Protics, Bumba, Grozav, Kovácsréti, Tischler, Sassá 2-2, illetve Pogacsics, Vachtler, Hegedűs D., Fodor M., Szakály A., Nagy J., Jakimiv, Nagy R., Balázs Zs., Csiki 2-2
A Kaposvári Rákóczi FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2019-2020
9. FORDULÓ
2019. október 19.
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–1)
Kaposvár, 1155 néző, v.: Solymosi (Ring, Huszár – Csonka B., Molnár A.)
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Nagy T., Fodor M. – Szakály A., Nagy J. (Jakimiv, 38.) – Nagy K. (Beliczky, 56.), Nagy R. (Balázs Zs., 67.), Csiki – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Hej – Lucas, Protics – Hugo Seco (Gosztonyi, 68.), Bumba, Grozav (Kovácsréti, 89.) – Tischler (Sassá, 78.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Lucas (0–1) a 34., Gosztonyi (0–2) a 88. percben
A mérkőzés összefoglalója:
20. FORDULÓ
2020. február 8.
KISVÁRDA MASTER GOOD–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 5–3 (1–1)
Várkerti Stadion, 1850 néző, v.: Csonka (Buzás, Medovarszki – Berke, Bogár)
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Beriosz, Ene, Protics – Lucas, Bumba (Cukalasz, 54.) – Sassá, Grozav, Kovácsréti (Tischler, 58.) – Viana (Karaszjuk, 80.). Vezetőedző: Bódog Tamás
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Tarasovs, Hadaró (Fodor M., 59.) – Nagy J. (Trebotics, 73.), Jakimiv (Palic, 65.) – Nagy R., Szakály A., Csiki N. – Balázs Zs. Vezetőedző: Disztl László
Gólszerző: Hegedűs D. (0–1) a 31., Melnik (1–1) a 34., Nagy J. (1–2) az 50., Tischler (2–2) az 59., Tischler (3–2) a 65., Fodor M. (3–3) a 70., Viana (4–3) a 73., Tischler (5–3) a 82. percben
A mérkőzés összefoglalója: