A vendégpénztárban várjuk a bérleteseket

2020-06-11 09:05:27
Kisvárda FC

A keddi, ZTE elleni meccsre is a bérlettel rendelkezők élvezik az előnyt, a szabad helyekre már elindult az online értékesítés.

Ahogy azt korábbi híradásunkban jeleztük, csütörtökön és pénteken 9 és 18 óra között első körben a bérleteseink juthatnak hozzá a június 16-án, kedden 19 órakor kezdődő, Zalaegerszeg elleni hazai meccsre érvényes jegyeikhez. A kormányrendelet miatt továbbra is tartani kell magunkat ahhoz, hogy két ember között három ülőhelynek ki kell maradnia. Mivel akadnak szektorok, amelyekben sűrűbb ülésrenddel vásároltak szurkolóink a szezon előtt érvényes belépőket, ezért a többségnek új helyet kellett kijelölnünk. Ez technikailag csak úgy kivitelezhető, hogy a bérletek úgymond érvénytelenné válnak a mérkőzésre, viszont azok tulajdonosai tiszteletjegyet kapnak az új helyükre – természetesen térítésmentesen.

Az előző két meccs tapasztalata is az volt, hogy nem mindenki tudja vagy akarja érvényesíteni bérletét, viszont a stadion negyedére korlátozott kapacitása miatt óriási túljelentkezés mutatkozik a szabad helyekre. Ezért nem tehetjük meg, hogy azokat a székeket üresen hagyjuk, így második körben, a péntek estig át nem vett bérletek helyét is felszabadítjuk. Jegyeket ezúttal is csak online lehet vásárolni a meccsjegy.mlsz.hu internetes elérhetőség alatt.

A bérletesek helye tehát péntek estig védve van, de a korlátozott számban addig meglévő szabad jegyeket már meg lehet vásárolni ugyanott, vagyis a meccsjegy.mlsz.hu internetes címen, ahol ki kell választani a Kisvárda Master Good–Zalaegerszeg mérkőzést, a felület már megnyílt. Egy ember maximum négy jegyet vásárolhat. A jegyvásárláshoz nincs szükség klubkártyára és személyes adatok megadására sem. Az árak nem kiemelt kategóriájúak, amelyek így alakulnak:

A3, B3: 2500 Ft

A2, A4, B2, B4: 2000 Ft

A1, A5, B1, B5: 1500 Ft

D1, D2, D3: 1500 Ft

Kedvezményes jegyek (diák-nyugdíjas), amelyek csak az A1, A5, B1, B5 szektorokban vehetők igénybe: 1000 Ft

Családi kedvezményes jegyek, A2 és B4 szektor: 5000 Ft (2 felnőtt+2 gyerek) és 6000 Ft (2 felnőtt+3 gyerek)

VIPA: 13.000 Ft (korlátlan étel-, italfogyasztással)

Közben a szombati, Ferencváros elleni idegenbeli meccsre is meg lehet vásárolni a vendégszektorba érvényes belépőket. Az online vásárláshoz ez esetben kisvárdai klubkártya megadására van szükség, viszont a Várkerti Stadion vendégpénztárában, 2700 forintos áron, személyesen klubkártya megadása nélkül lehet jegyet vásárolni.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló