Goszi túl a műtéten

2020-06-09 20:48:19
Kisvárda FC

Játékosunk sikeres beavatkozáson esett át, fél év pihenő várhat rá.

A keddi Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC OTP Bank Liga-mérkőzésen (1–1) bő félórányi játék után megsérült Gosztonyi Andrást még aznap este megműtötte csapatunk orvosa, doktor Kósa Jenő.

„Az első diagnózis a feltárás után is helyénvalónak bizonyult, Gosztonyi Andrásnak a bal lábában teljesen elszakadt az Achilles-ina – mondta a műtőből kijövet Kósa Jenő. – A műtétet gerincen át történő érzéstelenítés mellett végeztük el, nagyjából egy órán át tartott, amíg megvarrtuk a sérült részt. Komplikáció nem lépett fel, játékosunk lábára gipsz került, amelyet három hétig visel majd, utána még három hétig kötés lesz rajta, és közben óvatosan megkezdődik a rehabilitációja. Fél év kihagyás várhat rá, a januári felkészülés kezdetére épülhet fel teljesen.”

A keddi vezető gólunkhoz gólpasszal hozzájáruló Gosztonyi András péntekig lesz a kisvárdai Felső-szabolcsi kórház lakója – milyen érdekes az élet, a szerződését két hete meghosszabbító játékosunk éppen a koronavírus-járvány kezdetén adakozott 500 ezer forint értékben az intézmény javára. „Felugrottam fejelni, és a földet érés után azt éreztem, mintha sarkon rúgtak volna – mesélte még a műtétje előtt a pályán történteket Gosztonyi András, aki éppen a mérkőzést megelőzően vehette át az elmúlt meccseken elért jubileumai miatt klubunk ajándékát. – Egyből tudtam, hogy nagy a baj, ami be is igazolódott. Bíztam benne, hogy még kedden meg tudnak műteni, innentől kezdve azért dolgozom majd gőzerővel, hogy mielőbb vissza tudjak térni.”

A fotón: Gosztonyi Andrásnak a meccs előtt Forrás Zoltán klubmenedzser adta át a jubileumok apropóján járó ajándékot

Fotó: Móricz Csaba


A baj nem járt egyedül, hiszen Claudiu Bumbát is sérülés miatt kellett lecserélni (a bokájára kapott rúgást, törés nincs, de pihenő vár román játékosunkra), Kovácsréti Márkot kiállították, Lucas pedig megkapta ötödik sárga lapját. Bebizonyosodott tehát, hogy a sűrű menetelés jókora sérülés- és eltiltásveszéllyel járhat.

Nem a legjobbak a kilátásaink a szombati, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokira…


Borítófotó: nso.hu/Dömötör Csaba


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló