Edzőmeccs a Nyírgyulaj ellen

2020-05-27 17:46:44
Kisvárda FC

A szerdai mérkőzésen bemutatkozott a második csapatunk új szakmai stábja.

Ugyan a megyei I. osztályú bajnokságot már lefújták, de második számú csapatunk nem tétlenül várja a következő évi folytatást, amely remélhetőleg már az NB III-ban lesz esedékes a számára (ehhez a nagycsapatnak az élvonalban kell maradnia). Az egyéni edzéseket felváltották a csapatszintű gyakorlások, ráadásul új szakmai stáb irányításával.

Immár a tavaszt az U17-esek edzőjeként kezdő Szabó Balázs a vezetőedzője a tartalékcsapatnak, az ő munkáját Belényesi Miklós asszisztens-, Téglási Gábor pedig kapusedzőként segíti. A „premier” jól sikerült, hiszen a félbeszakított bajnokság zárótabelláján ötödik helyezett csapatunk legyőzte a másodikként záró Nyírgyulajt. Az első félidő kisvárdai vezetéssel zárult, szünet után nyomban sikerült növelni az előnyt, de a Nyírgyulaj azonnal szépített, majd már nem változott az eredmény.

A fotón: Immár Szabó Balázs irányítja a második számú csapatunk munkáját


A győzelemnél is fontosabb, hogy meccset játszhattak a fiatalok, akiknek a fejlődését árgus szemekkel figyeli a szakmai stáb a továbbiakban is.


EDZŐMÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD II–NYÍRGYULAJ KSE 2–1 (1–0)

Kisvárda: Odincov (Zdenper) – Czene (Lusánszki), Szőr, Avetiszjan, Dankó M. (Vass B.), Deési (Bíró R.), Atamasz (Severnyov), Riznicsenko (Czérna), Khimich, Durueke (Illés G.), Süvöltős (Tóth M.)

Gól: Khymich, Durueke, illetve Terdik


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló