A huszonegy a fociban is nyerő

2020-04-28 09:34:19
VLA

A Várda LA U13-as csapatának szereplése számokban a 2019-2020-as bajnokság eddigi részében.

A Várda LA tizenhárom év alattiakból álló együttese is az MLSZ által rendezett I. osztály Észak-Kelet csoportjában szerepel, ahol a tabella 3. pozícióját foglalja el, innen várva az újraindítás lehetőségét.

U13-as csapatunk jelenleg a képzeletbeli dobogó legalsó fokán áll 21 megszerzett ponttal, amit a 10 lejátszott mérkőzésük alatti 7 győzelemből és 3 vereségből szereztek meg fiataljaink. Gólérzékenységre nem lehet panasz, hiszen 61 szerzett találat mellett 8 kapott góllal áll a csapat, így alakult ki az 53-as pozitív mérlegű gólkülönbség.

Hazai pályán hibátlan mutatóval büszkélkedhet a gárda, ugyanis a négy itthon játszott mérkőzésükből kivétel nélkül az összes találkozót megnyerték. Idegenbeli szereplésük sajnos már felemás, a 6 vendégszereplésből 3 győzelemmel és 3 vereséggel, 16–6-os gólkülönbséggel tért haza együttesünk.

A 2019-2020-as idény legnagyobb mértékű győzelmét hazai környezetben szerezte meg a csapat, mikor 21–0-ra legyőzte a Salgótarjáni BTC együttesét, valamint a legnagyobb különbségű vereséget a tavaszi első fordulóban szenvedte el együttesnek idegenben, az Eger ellen 2–0-ra.

Ami a házi góllövőlistát illeti, a legeredményesebb hazai játékos Siksai Hennadii 14 jegyzett találattal, őt követi a második helyen Tercza Gergő 13 találattal, és a harmadik helyen Kancsij Artur szerepel 10 lőtt góllal.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló