Gyógytornára kellett váltania

2020-03-30 07:34:56
Kisvárda FC

Utóbb kiderült, belső védőnk már fájdalmak közepette szerezte meg első kisvárdai gólját.

Több mint egy hét eltelte után elárulható: ha lett volna meccs, Rubus Tamás március 21-én nem léphetett volna pályára korábbi csapata az Újpest ellen. Nem arról van szó, hogy belső védőnk megijedt volna az egykori klubjával kapcsolatos emlékektől, esetleg Bódog Tamás vezetőedző kevesellte volna az előző héten a Honvéd ellen szerzett gólja vagy a megnyert párharcainak számát. Hanem, mert…

„…megsérültem – fejezte be az eszmefuttatást Rubus Tamás. – Méghozzá már a meccs elején, amikor becsúszva mentettem a saját tizenhatosunkon belül. Akkor még csak tompa fájdalmat éreztem a térdemben, dolgozott bennem az adrenalin és a meccs hevében sem nagyon figyeltem a fájdalomra, de hazafelé a buszon már jegeltük a fájós testrészt. Az őszi szezonban is volt hasonló gondom a Paks elleni meccs után, akkor jött a válogatott meccsek miatti szünet, és ki tudtam heverni a problémát. Az ismert okok miatt sajnos most sincsenek meccsek, de legalább teljesen fel tudok épülni az oldalszalag-húzódásomból. A szakmai stáb által meghatározott egyéni edzések számomra eddig jobbára gyógytornából álltak, mostanra tartok ott, hogy már fájdalom nélkül tudok futni, és hamarosan készen állhatnék a játékra.”

A Rubus Tamás által elmondottakból kiderül, hogy a Honvéd elleni gólját már sérülten fejelte a második félidőben, amikor 3–1-ra alakította az eredményt a végül 5–1-re megnyert meccsen. Harmincéves védőnk eddig 15 meccsen jutott szóhoz kisvárdai színekben, 12-szer a kezdőcsapat tagjaként, a mérkőzéseket végigjátszva. A kezdő tizenegyben először november 9-én, Pakson kapott helyet, azóta a Kaposvár elleni mérkőzést leszámítva valamennyi találkozón szóhoz jutott.



Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló