A kiállítás előtti könyökös
A Cornel Ene piros lapját megelőző másodpercek – VIDEÓ
Ahogy a mérkőzésről szóló tudósításunkban jeleztük, illetve ahogy Bódog Tamás vezetőedző is utalt rá a nyilatkozatában, valószínűleg nem a magaslati levegőtől kezdett el vérezni Teodorosz Beriosz orra a végül Cornel Ene kiállításával végződött akció során a Puskás Akadémia elleni szombati mérkőzés (1–3) 21. percében. A mellékelt felvételen ugyan nem látszik tisztán, hogy a hazaiak játékosa, David Vanecek hogy könyökölte orrba, de Beriosz ritmusváltásából arra lehet következtetni, hogy valami történt a felezővonalnál. Ezt erősíti, hogy a csapatkapitány Lucasszal az élen játékosaink nem is a kiállítást reklamálják (holott annak jogosságához is fért kétség...), hanem a felezővonal felé mutogatva a Vanacek–Beriosz fél kontaktot kérik számon Bogár Gergő játékvezetőn.
„Az ellenfél könyöke elérte az orromat, ami el is kezdett vérezni – nyilatkozta honlapunknak Teodorosz Beriosz. – Megítélésem szerint nekünk kellett volna szabadrúgással jönni, Vaneceknek pedig járt volna a sárga lap. Sajnos, hiába mutattam az akció végén a vérző orromat a játékvezetőnek, ő hajthatatlan volt. Talán, ha elterülök a földön hatásosabb lett volna, de vitt hátra a szívem, hogy megakadályozzam a hazaiakat a gólszerzésben.”
Beriosz hasonlóan balszerencsés volt a Ferencváros elleni tavaly március 30-i hazai mérkőzésünkön, amikor egy belépő nyomán csaknem a sípcsontját törték el, és bár akkor a földön maradt, az akció mehetett tovább, a Fradi pedig megszerezte a győztes gólját.