Tapintható feszültségben

2020-01-31 21:26:43
Kisvárda FC

Vezetőedzőnk biztos abban, hogy lesznek helyzeteink, és sok múlik majd a koncentráción.

A mostani fordulóban is kisebbfajta jubileumhoz érkezett a Kisvárda Master Good, hiszen az élvonalban a 25. hazai bajnoki mérkőzésünket játsszuk. Az eddigi mérleg teljesen kiegyenlített: kilenc-kilenc győzelem és vereség, hat döntetlen, 29–29-es gólkülönbség, 33 pont.

A jelenlegi mezőnyben két olyan csapat van, amely ellen hazai pályán gólt és pontot sem sikerült szereznünk. Az egyik a szombati ellenfelünk, a Ferencváros, a másik a jövő heti, a Kaposvár. Utóbbi ellen egyszerű a magyarázat, hiszen a somogyiakkal még sosem mérkőztünk meg az NB I-ben Kisvárdán, a Fradi viszont bajnoki meccsen most harmadszor látogat a Várkertbe. Közben jó lenne véget vetni az aktuális rossz szériánknak, amely az utóbbi három fordulóban szerzett gól nélküli vereségekből áll.

„Egyelőre csak egy mérkőzést számolok, a másik kettő már tavaly volt – reagált a felvetésre vezetőedzőnk, Dajka László. – A viccet félretéve, természetesen érzékeljük a jelenséget, miként azt is megtapasztaltuk, hogy a héten a csapat nagyon fegyelmezetten, ugyanakkor tapintható feszültség közepette készült a mérkőzésre. Látszik, hogy mindenkiben nagy a bizonyítási vágy. Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, tökéletesen tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ettől függetlenül soha, senki előtt nem megyünk ki a pályára feltartott kézzel. Előbb-utóbb be fogunk találni, biztos vagyok benne, hogy már a Ferencváros ellen lesznek helyzeteink, utána pedig jönnek azok a fontos meccsek, amelyeken a közvetlen riválisok ellen játszunk, és akkor elengedhetetlen lesz a jó eredményekhez, hogy gólokat szerezzünk. Maradva a szombati, mindenki által nagyon várt mérkőzésnél, elöl-hátul jól kell koncentrálnunk ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni a Ferencváros ellen.”

Az ellen a Fradi ellen, amely magabiztosan vezeti a tabellát és a nemzetközi porondon is helytállt az ősszel, igaz a Magyar Kupában hozzánk hasonlóan az előző körben kiesett. Más szintet képviselnek a zöld-fehérek, mint a bajnokság többi csapata?

„Jelen pillanatban ki kell mondanunk, hogy a Ferencváros van a legjobb formában – felelte Dajka László. – Ők is mutatják a legtöbbet a tizenkét csapat közül, ugyanakkor játékoskoromra visszaemlékezve jobban örültem annak, amikor ilyen jó csapat ellen léphettünk pályára. Mezőkövesden főleg az első félidőben nem nagyon ment nekünk a futball, de itt az ideje, hogy a szebbik arcunkat mutassuk.”

Csapatunkból két eltiltott játékos hiányzik majd: Rados Protics öt sárga lapja, Szlobodan Szmovics a múlt heti kiállítása miatt nem játszhat.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló