A vezetést rendre megszerezték

2020-01-16 07:31:38
VLA

A cataniai torna értékelése, 2. rész.

A szicíliai nemzetközi tornán járó csapataink közül ezúttal a harmadik helyen végzett U14-es gárda edző, Deák Béla értékelte tanítványai teljesítményét, és magát a tornát.

„Nagyon örültünk a lehetőségnek, mert az itthoni időjárási viszonyokhoz képest kiváló futballidőben tudtunk részt venni színvonalas nemzetközi tornán. Négy nagyon intenzív mérkőzést játszottunk, amelyeken az olasz tradícióknak megfelelően taktikailag jól felkészített csapatokkal mérkőzhettünk. A gyerekek személyes tapasztalatokat szereztek a nemzetközi futballból, és azt gondolom, remekül helyt is álltak. Taktikailag, technikailag, fizikálisan és mentálisan is felvették a versenyt az olasz sztárklubok, mint az AC Milan vagy Juventus fiókcsapataival. Pozitívum, hogy minden mérkőzésen megszereztük a vezetést, de sajnos nem minden esetben tudtuk ezt megtartani, sőt, az esetek döntő többségében gólra gólt kaptunk, ezen a későbbiekben változtatni kell. A harmadik helyezéssel elégedett vagyok, de a felkészítés azon szakaszában vagyunk amikor ennél fontosabb, hogy arányosan osztottuk el a játékperceket. A program a sportértékén felül kulturális és csapatépítő hatással is volt a csapatra, többek között meglátogathattunk egy narancsfeldolgozó- és egy kerámiagyárat, láthattuk az Etnát és a Földközi-tengert is, mindamellett, hogy a csapat nagy része első alkalommal ült repülőgépen. A program zárásaként a polgármesteri hivatalban fogadtak bennünket, majd egy cataniai városnézéssel zártunk. Összességében nagyon hasznos napokon vagyunk túl, amelyek segítették a játékosok egyéni és csapatszintű fejlődését egyaránt. Köszönjük az akadémia vezetőinek, hogy biztosították a feltételeket.”


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló