Így lett Budapestből Bécs

2020-01-15 17:30:54
Kisvárda FC

Pontosabban még most sem értjük, miért a csapatunkat szállító kairói járat volt az egyedüli, amely nem szállhatott le Ferihegyen.

Hivatalosan is megerősítjük azon értesüléseket, miszerint csapatunkat a kedden, Kairóból hazaszállító, az EgyptAir MS 751-es járata a tervezettel ellentétben nem Budapesten, hanem Bécsben szállt le. A hírt szerettük volna együtt tálalni a Budapest Airport állásfoglalásával, ám hiába írtunk e-mailt a cég kommunikációs osztályának, kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Elsősorban azt firtattuk, hogy a nap azon időszakában – miként egész nap – egyedüliként miért csak a kairói járat nem landolhatott Budapesten. Abban az időszakban valamennyi gép (érkezzen az Marosvásárhelyről, Párizsból vagy Londonból) leszállt Budapesten, egyedül a kairói nem.

A járatnak 13:55-kor kellett volna földet érnie a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, de a landolási manőver megkezdése előtt nem sokkal a kapitány közölte, hogy Budapest nem tudja fogadni a gépet, és Bécs felé veszi az irányt. Mindenki arra gondolt, hogy a nagy köd miatt, mígnem értesültünk a többi járat sikeres leszállásáról. A bécsi megérkezés után a fedélzeten ülők egy órán keresztül nem mozdulhattak sehova, majd miután nem változott a helyzet (nem szállt fel a köd Pesten?), útjukra bocsájtottak az utasokat. A légitársaság gondoskodott Bécs–Budapest transzferbuszról, amit csapatunk nem vett igénybe, mert az eredetileg budapesti landoláshoz Ferihegyre érkező csapatbusz Bécs felé vette az irányt.

Szerencsésen meg is érkezett, miként aztán a csapat is hajnali fél kettőre Kisvárdára.


next match
Kisvárda Master Good
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-10 13:00
OTP Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló