A Honvéd ellen háromból három
Aktuális és örökstatisztikák a 2019-2020-as bajnokság 14. fordulója után.
Már jócskán túljutott az NB I-ben, kisvárdai színekben pályán töltött 4000. játékpercén Lucas, amikor gólpasszt adott Ghorghe Grozavnak. Annak a Grozavnak, aki a harmadik Honvéd elleni mérkőzésén a harmadik gólját szerezte úgy, hogy valamennyi meccsen egyszer-egyszer volt eredményes.
Nemcsak Lucas jutott túl a 4000. percen, hanem Felipe is, ugyanakkor csapatkapitányunk a sárga lapok számát tekintve „lerázta” magáról Teodorosz Berioszt, 15 figyelmeztetésével immár ő az abszolút rangsor éllovasa. Lucas az egyedüli játékosunk, aki a mostani bajnokságban az elsőtől az utolsó percig végigjátszotta a mérkőzéseket. Rajta kívül Rados Protics és Gheorghe Grozav jutott szóhoz valamennyi mérkőzésen, Bohdan Melnik ezen sorozata megszakadt azzal, hogy ezúttal nem lépett pályára. Így aztán az aktuálisan zsinórban játszott meccsek terén is átadta az elsőséget ukrán-magyar védőnk Grozavnak, aki 21 meccsnél tart zsinórban (25 a klubcsúcs, Roman Karaszjuk tartja).
Hazai pályán a kilencedik, összességében pedig a 16. kisvárdai győzelem született meg az NB I-ben, az összpontszámunk 58. És ha már hazai győzelem – a legutóbbi fordulóban a Kisvárda Master Good volt az egyetlen csapat, amely otthoni környezetben gazdagodott három ponttal... Ezt volt a harmadik 2–0-s sikerünk az élvonalban, ami az 1–4-gyel holtversenyben az ötödik leggyakoribb eredményünk. A 14. percben másodszor találtunk be (korábban Anton Kravcsenko volt eredményes ebben a minutumban, február 23-án, a 2–2-re végződött mérkőzésen), a 81. percben most először voltunk eredményesek.
2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (14 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Rados Protics, Lucas, Gheorghe Grozav 14-14, Bohdan Melnik, Kovácsréti Márk 13-13
Legtöbb játszott perc: Lucas 1332, Grozav 1328, Protics 1298, Melnik 1166, Felipe 1141
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Protics, Lucas, Grozav 14-14, Melnik, Felipe 12-12
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 14, Grozav, Protics 13-13, Felipe 12, Melnik, Kravcsenko 11-11
Legtöbbször lecserélve: Hugo Seco 8, Kovácsréti Márk 7, Gosztonyi András 6
Legtöbbször becserélve: Sassá 8, Tischler Patrik, Gosztonyi András 6-6
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Grozav 21, Protics 18, Lucas 17 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Lucas 1602 (tavalyról áthozott sorozat), Felipe 1141, Kravcsenko 855
A házi góllövőlista: Grozav 7, Lucas 3, Tischler, Kravcsenko, Gosztonyi 2-2, Cornel Ene, Claudiu Bumba 1-1
Gólpassz: Grozav 4, Gosztonyi 3, Protics, Kovácsréti, Kravcsenko 2-2, Felipe, Tischler, Melnik, Lucas 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 11 (7+4), Gosztonyi 5 (2+3), Lucas 4 (3+1), Kravcsenko 4 (2+2), Tischler 3 (2+1), Protics 2 (0+2), Kovácsréti 2 (0+2), Ene 1 (1+0), Bumba 1 (1+0), Felipe 1 (0+1), Melnik 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 192 perc (12-14. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 192 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 190 perc (6-8. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 14 perc
Sárga lapok: Protics, Teodorosz Beriosz, Sztavrosz Cukalasz, Bumba, Melnik, Lucas 4-4, Grozav 3, Ene, Tischler, Gosztonyi, Kravcsenko, Hugo Seco 2-2, Kovácsréti, Roman Karaszjuk, Hej Viktor, Mihai Minca, Felipe 1-1
Kiállítva: Cukalasz 1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 47
Összesített mérleg: 47 mérkőzés, 16 győzelem, 10 döntetlen, 21 vereség, 54–67-es gólkülönbség, 58 pont
Összesített hazai mérleg: 23-9-6-8, 29–27, 33
Összesített idegenbeli mérleg: 24-7-4-13, 25–40, 25
Legtöbb mérkőzés: Lucas 45
Legtöbb játszott perc: Lucas 4091
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 45
Legtöbb végig játszott meccs: Felipe, Lucas 44-44
Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 23
Legtöbbször becserélve: Sassá 23
Legtöbb meccs sorozatban: Karaszjuk (2018-2019: 15. forduló-2019-2020: 6. forduló) 25
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Grozav 12
Legtöbb gólpassz: Grozav 8
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 20 (12+8)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Sárga lap: Lucas 15
Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2