Ritka az ilyen akalom

2019-09-12 21:50:05
Kisvárda FC

A Mezőkövesd ellen roppant eredményes középpályásunk reméli, hogy pontszámban utolérjük a vendégeinket.

Ki mástól várhatnánk a szombati mérkőzés első gólját, mint Sztavrosz Cukalasztól. Csapatunk görög középpályása szerzett vezetést a két fél február 23-i, mezőkövesdi (2–2) és május 19-i, kisvárdai mérkőzésén (2–1) is. Ráadásul, „Cuka” mindkét meccsen duplázott, de saját maga második góljai közül csak a hazai pályán születettnek örülhettünk, hiszen Kövesden egy öngól is a nevéhez fűződik. Mindenesetre Cukalasz bizakodva tekinthet a mérkőzés elé, hiszen magyarországi pályafutása négy „igazi” góljából három is az aktuális rivális ellen született meg.

„Természetesen jól emlékszem mindkét mérkőzésre – árulta el érdeklődésünkre Sztavrosz Cukalasz. – A mezőkövesdi összecsapáson előbb szereztem egy fejesgólt, majd balszerencsémre a saját kapunkba is betaláltam, ugyancsak fejjel. Az a gól az ellenfél egyenlítését jelentette, pedig kettő nullra is vezettünk már, úgyhogy igazán balszerencsések voltunk. A hazai mérkőzésen aztán személy szerint én is szerencsésnek bizonyultam, mind a kétszer a jó kapuba találtam be, nyertünk kettő egyre, és biztosítottuk helyünket az élvonalban. Úgyhogy valóban az egyik kedvenc ellenfelem a Mezőkövesd, bízom benne, hogy az én jó sorozatom is folytatódik ellene, és a csapat is megnyeri ezt a mérkőzést.”

Gyanítjuk, Sztavrosz Cukalasz számára a május 19-i mérkőzés azok közé tartozik, amelyeket pályafutása legszebb emlékei között őriz majd.

„Ez valóban így van, ilyen nagy téttel rendelkező meccsen ritkán szerez két gólt az ember – vélekedett a görög középpályás. – Ennek a meccsnek és a bennmaradásnak a birtokában jól telt a nyár, és a győzelem valamint a bennmaradás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kisvárdán folytattam a pályafutásomat. Azóta sok idő eltelt, a Mezőkövesd még erősebb csapattá vált, amit a jó rajtja is bizonyít. Ugyanakkor az is motivál bennünket, hogy győzelmünk esetén pontszámban utolérhetjük a szombati ellenfelet.”


A fotón: Sztavrosz Cukalasz a tavaszi utolsó fordulóban kétszer is mattolta a kövesdi kapust, Szappanos Pétert

Fotó: Nyulak Nikoletta


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-10-08 17:00
OTP Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Újpest FC
4-0
3-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
2022-10-01 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló