Iskolakezdés előtti ötös

2019-09-01 16:31:32
Kisvárda FC

Második számú csapatunkat most sem érte sikerélmény Mándokon.

Az iskolakezdés előtti napon stílszerűen ötöst kapott a Kisvárda Master Good II, de ennek a „jegynek” csak a nebulók tudnak majd örülni hétfőtől, várdai berkekben nem aratott osztatlan sikert.

Még úgy sem, hogy a mostani bajnokságra még jobban megerősített, a bajnoki címre is bejelentkezett Mándok otthonában kapott ki a megyei I. osztályban szereplő második csapatunk. A győzelemnek azért voltak kisvárdai részesei, hiszen a március végéig a megye egyes csapatunkat irányító, a felnőtt csapat szakmai stábjában videóelemzőként továbbra is helyet kapó, emellett az U12-es akadémiai csapatunkat is edző Erős Gábor három gólt szerzett – az egyik különösen mutatósra sikeredett. A várdai edző stábból a csereként éppen Erős helyére beálló Bodnár László és Sipos Tamás ugyancsak részese volt a mándoki győzelemnek.

A mieinkről szólva, az elején gyorsan bekapott két gól után már csak az eredmény után futottunk, de csak kétszeri szépítésre tellett az erőből. Ezért pedig nem adnak pontot. Ötöst meg főleg…


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY: 4. FORDULÓ

MÁNDOK VSE–KISVÁRDA MASTER GOOD II 5–2 (3–0)

Mándok, 250 néző, v.: Homonai. Kisvárda II: Zöldesi – Czene Z. (Illés G., Severnyov), Hej, Rubus, Baranyai Á., Atamasz, Elek Á., Szőr, Anderson Pico (Ivancho), Gyüre T. (Tóth M.), Himik. Edző: Nagy Sándor

Gól: Erős G. 3, Baglyos 2, illetve Szőr, Himik

Nagy Sándor: – Hét perc alatt lerendeztük magunkat, hiába beszéltük meg, nem nagyon figyeltünk oda a védekezésre. Teljesen megérdemelt a Mándok győzelme, nulla kettő után már csak az eredmény után futottunk.

A fotón: Szőr Levente (jobbra) legalább betalált


next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló