Megerősített meghívás

2019-08-28 19:13:40
Kisvárda FC

A kikérő után megjött a meghívó is a kisvárdai támadó számára.

Betartva a protokollt, a román szövetség legutóbb a megadott határidőig jelezte, hogy a válogatott szövetségi kapitánya, Cosmin Contra számít csapatunk játékosára, Gheorghe Grozavra, amennyiben a sportformája és az egészségi állapota lehetővé teszi a kerettagságot.

Nos, „Gicu” szerencsére egészséges, a formájáról pedig az eddigi négy fordulóban szerzett öt gólja árulkodik. Így aztán a hivatalos meghívót is postázták Bukarestből, tehát Grozav a szombati, székesfehérvári bajnokink után a román válogatott edzőtábora felé veszi az irányt. Ha pedig kiharcolja a helyét a csapatban, akkor szeptember 5-én Spanyolország, 8-án pedig Málta ellen léphet pályára. Mindkét Európa-bajnoki-selejtezőt hazai környezetben vívják a románok, az elsőt Bukarestben, a másodikat Ploiesti-ben.

Nem Grozav az egyedüli játékos, aki meghívót kapott az NB I-ből, ugyanis a Mol Fehérvár FC védője, a felnőtt válogatottba először meghívást kapott Adrián Rus neve is szerepel a keretben. Még az is meglehet, hogy a két játékos a szombati meccsen egymással néz majd farkasszemet.


Fotó: FrissMédia


next match
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda Master Good
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
2022-08-21 17:55
OTP Bank Liga, 4. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-1
Puskás Akadémia FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-08-14 18:00
OTP Bank Liga, 3. forduló