Ugyanúgy, mint márciusban

2019-08-23 16:28:50
Kisvárda FC

A két csapat legutóbbi meccsét is dirigáló játékvezető fújja a sípot szombaton.

Csakúgy, mint a két csapat legutóbbi, március 16-i mérkőzését, a szombati Kisvárda–Újpestet is Erdős József vezeti. A 177. NB I-es mérkőzésére készül 42 éves sporttárs dirigálta a két csapat Szusza-stadionban játszott összecsapását, amelyet Lacina Traoré tizenegyesből elért góljával 1–0-ra nyertek meg a hazaiak.

Erdős József azóta még egy, összesen tehát két meccset vezetett az NB I-ben a Kisvárdának. Másodjára sem hozott szerencsét a jelenléte, hiszen április 27-én hazai pályán a Haladástól kaptunk ki 2–1-re. Erdős József akkor is ítélt tizenegyest ellenünk, a Priskin Tamás által értékesített büntetővel egyenlített a meccset végül megnyerő szombathelyi csapat. A mérlegünk tehát az általa vezetett két NB I-es meccsünkön: két vereség, 1–3-as gólkülönbség.

A két általa vezetett mérkőzésen összesen hat sárga lapot osztott ki kisvárdai játékosnak, Pavlo Lukjancsukot és Hugo Secót mindkét meccsen figyelmeztette.

A játékvezető munkáját szombaton az oldalvonalaknál Szalai Balázs és Horváth Róbert, alapvonali asszisztensként pedig Szőts Gergely és Németh Ádám segíti. A tartalékjátékvezető Márkus Tamás lesz.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló