Cselek és szabálytalanságok

2019-05-14 11:01:58
Kisvárda FC

Akadt játékosunk, aki az elvesztett mérkőzésen is a forduló legjobbnak bizonyult az egyik kategóriában.

Ha pontot nem is szereztünk Pakson, és még vigasznak sem jó, ettől még akadt egy-egy mutatóban olyan kisvárdai teljesítmény, amelyek a mérkőzéseket elemző rendszer, az InStat a legjobbak közé sorolt.

Van listavezetőnk is, hiszen az elszenvedett szabálytalanságok kategóriában Brana Ilics zárt az élen, ő öt szabadrúgást harcolt ki. Az összes sikeres cselek mutatóban pedig Gheorghe Grozav fért be az első ötbe, éppen ötödikként. Ehhez négy jó driblire volt szüksége a tíz kísérletből. Az már kétes dicsőség, hogy az elkövetett szabálytalanságok menüpontban kisvárdai az „uralom”, Teodorosz Berioszé volt ugyanis a legtöbb fault (5) másodmagával, a szombathelyi Funsho Bamgboyéval, míg a harmadik helyen hármas holtversenyben megtalálni Rados Protics nevét is négyes indexszel.


Következő mérkőzés
Debreceni VSC
Kisvárda Master Good
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2022-01-29 17:00
OTP Bank Liga, 18. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
1-1
1-1
Puskás Akadémia FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-12-19 13:00
OTP Bank Liga, 17. forduló