Izgalmas hétvége elé nézünk

2019-04-25 16:49:54
Kisvárda FC

Szinte minden korosztályban pályára lépnek csapataink.

Felnőtt csapataink közül – kell-e hangsúlyozni? – az NB I-es szombaton a Haladás ellen hazai pályán játszik kiemelten fontos mérkőzést (ennek a találkozónak a felvezetésével szokás szerint külön is foglalkozunk), míg a megye egyesek vasárnap Fehérgyarmaton lépnek pályára. A két csapat őszi mérkőzését a gyarmatiak nyerték 1–0-ra a Várkertben.

„Meglehetősen fontos mérkőzés következik, ennek megfelelően készülünk és megyünk Gyarmatra” – nyilatkozta a mérkőzés kapcsán Nagy Sándor, a Kisvárda Master Good II edzője.

Az U19-esek és a vasárnap olaszországi tornára induló U17-esek már szerdán lejátszották aktuális meccsüket, és ketten együtt 25 gólig jutottak a Tarpa ellen. Számukra azonban ezzel nincs vége a hétnek, hiszen pénteken Oroson lépnek pályára.

Debreceni ellenfelekkel találkoznak U15-ös, U14-es, U13-as és U12-es csapataink, a lányok közül pedig a hétközben Nyíregyházán 9–0-s vereséget szenvedő U14-esek dupláznak, hiszen szombaton is pályára lépnek.


Csapataink hétközi mérkőzései, hétvégi programja


OTP Bank Liga (NB I), 30. forduló

Szombat, 17.00: Kisvárda Master Good (9.)–Haladás (12.)


Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 25. forduló

Vasárnap, 17.00: Fehérgyarmat SC (12.)–Kisvárda Master Good (11.)


MLSZ U19 III. osztály Észak-Kelet


21. forduló

Várda LA–Tarpa SC 8–0 (6–0)

VLA: Révész D. – Atamasz, Országos (Szaharda), Himik, Szőr, Kolozsi, Szopkó (Lusánszki), Ötvös Sz. (Avetiszjan), Gyüre T. (Bálint N.), Barta Á. (Dibáczi), Severnyov (Miczák). Edző: Korolovszky György.

Gól: Gyüre T. 2, Himik 2 (egyet 11-esből), Kolozsi, Szőr

Az állás: 1. Várda LA 55, 4. Tarpa 39


22. forduló

Péntek, 17.30: GFSE-Oros (10.)–Várda LA (1.)


MLSZ U17 III. osztály Észak-Kelet


21. forduló

Várda LA–Tarpa SC 17–1 (5–1)

VLA: Kerekes D. (Végső) – Czene Z. (Vass B., Révész Bálint), Horbanov, Bíró R., Szántó L: (Kicsun), Koszta Z. (Csontos), Illés G., Domokos M. (Tóth M.), Riznicsenko, Hincsar, Ivancso (Czérna)

Gól: Illés G. 4, Honcsar 3, Ivancso 2, Kicsun 2, Koszta Z., Révész Bálint, Czérna, Tóth M., Riznicsenko (11-esből), Horbanov

Deák Béla edző: – A bajnokság abban a szakaszában vagyunk, amikor már harmadjára találkozunk aktuális ellenfeleinkel, így felmérhető a csapat fejlődése. Örülök neki, hogy ilyen magabiztosan, kreatìv támadójátékot bemutatva sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. Azt gondolom ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten.

Az állás: 1. Várda LA 63, 7. Tarpa 25


22. forduló

Péntek, 15.30: GFSE-Oros (6.)–Várda LA (1.)


MLSZ U15 II. osztály Észak-Kelet, 22. forduló

Péntek, 16.00: Debreceni EAC (3.)–Várda LA (1.)


MLSZ U14 II. osztály Észak-Kelet, 22. forduló

Péntek, 14.00: Debreceni EAC (2.)–Várda LA (1.)


U13 I. osztály Észak-Kelet, 18. forduló

Szombat, 10.00: Várda LA (1.)–DVSC-DLA (4.)


U12 I. osztály Észak-Kelet, 18. forduló

Szombat, 10.00: Várda LA (2.)–DVSC-DLA (1.)


Lány U19 Észak-keleti csoport, 15. forduló

Szombat, 14.00: Váci VLSE (5.)–Várda LA (2.)


Lány U16 HNP Észak-keleti csoport, 11. forduló

Vasárnap, 16.00: Várda LA (6.)–Gyöngyösi AK (3.)


Lány U14 Észak-keleti csoport


14. forduló

Nyíregyháza Spartacus–Várda LA 9–0 (6–0)

VLA: Adamcsák – Krisztián L., Rutkai N., Farkas F., Molnár L., Ignéczi, Iski, Jávor Sz., Kovács V. Edző: Homokiné Bákonyi Mária

Az állás: 1. Nyíregyháza Spartacus 23, 8. Várda LA 3


11. forduló

Szombat, 12.00: Várda LA (8.)–Szolnok Fanatic (6.)


A fotón: Az U19-es csapat szerdai meccsén Gyüre Tamás (jobbra) két gólt szerzett


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló