„Jobbak voltunk, több helyzetünk volt”
Gosztonyi András értékelte az MTK elleni teljesítményt.
Jó teljesítménnyel és a gól előtti kulcspasszal vette ki a részét az MTK elleni győzelemből Gosztonyi András, aki a lecserélését követően a kispadról űzte-hajtotta társait.
„Nagy dolognak tartom, hogy harmadszor is legyőztük az MTK-t, azt pedig különösen, hogy egyetlen gólt sem kaptunk tőle – mondta a húsvéti ünnepeket a családja körében töltő Gosztonyi András. – Jobban játszottunk, több helyzetünk volt, még a vezetésünk után is, inkább a második gólunk érett, mint az ellenfél egyenlítése. Fontos győzelmet arattunk, látjuk, mennyire tömör az alsóház mezőnye.”
Úgy tűnik, Gosztonyi András és Gheorghe Grozav játékkapcsolata jól működik, a szombati gólt megelőző szituáció többször is előfordult már az utóbbi meccseken.
„Gyakoroljuk az ilyen helyzeteket, amiből már a Honvéd ellen is csaknem gólt szereztünk, de akkor Gicu picivel mellé fejelte a labdát – így Gosztonyi András. – A mostani gólunkat lehet, hogy les előzte meg, de arról senki nem beszél, hogy néhány perccel előtte csapattársam egyedül vihette volna a kapura a labdát az átadásomból, akkor viszont tévesen állította őt meg a partjelző lesen.”