Ez a nap más, mint a többi
Az akadémián dolgozó legrutinosabb edzőt köszöntötték kollégái az évzáró alkalmából.
Abban a büszke tudatában tartotta meg évzáróját a Várda Labdarúgó Akadémia szakmai és technikai stábja, hogy valamennyi, az MLSZ rendszerében szereplő korosztályos kisvárdai csapat az élen telel a maga bajnokságban.
Ennek megfelelően ünnepélyes és bizakodó volt Neumann Gábor akadémiai vezető, Nagy Sándor akadémiai szakmai igazgató és Révész Attila sportigazgató beszéde. Utóbbi mi másban bízik, mint abban, hogy a felnőttcsapat is mielőbb learatja a remek munka gyümölcsét, de számolni kell a jelentős konkurenciával is.
A legünnepélyesebb pillanatok azonban még hátravoltak. Az akadémián dolgozók közül a legrutinosabb edző, Kovács János december 23-án ünnepli hetvenedik születésnapját, ebből az alkalomból köszöntötték őt kollégái. Révész Attila nem felejtette el megjegyezni, hogy milyen régen dolgoznak együtt, tőle jobban csak Neumann Gábor ismeri a VLA U14-es csapatának jelenlegi edzőjét. Ajándéknak előkerült a névre szóló, 70-es számmal ellátott kisvárdai mez, a mester fotójával díszített torta, no meg a születésnapi köszöntő dal, amelynek soraiból az is kiderült, hogy ez a nap más, mint a többi.
Jani bácsi! Sok ilyen legyen még, közöttünk is, erőben, egészségben! Az Isten éltessen sokáig!