Szenvedés után helyosztó
OTP Bank Liga, 17. forduló: Szombaton 17 órától a Diósgyőr vendége lesz a Kisvárda Master Good.
Még csak félidejéhez közelít a bajnokság, ezért korai még kijelenteni egy mérkőzésről, hogy kiesési rangadó, viszont három csapat kellően leszakadt már a többiektől ahhoz, hogy megállapítsuk, az egymás elleni eredményeik akár döntőek is lehetnek az alsóházi helyezések kapcsán. Ebbe a körbe tartozik a szombati Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good összecsapás is, amelyen a 13 ponttal tizedik helyen álló hazaiak fogadják a 12 ponttal tizenegyedik újoncot.
„Szó szerint meg kellett szenvednünk a továbbjutásért Szentlőrincen, hosszabbításba torkolló mérkőzésen nem is lehet ez másként – emlékezett még a kedden történtekre Dajka László, csapatunk vezetőedzője. – A kupa az ilyen, nemcsak mi, hanem más csapat is járt már hasonlóképpen. Onnantól kezdve az volt a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő edzésmunkát szombatig. Már közvetlenül a keddi mérkőzés után megkezdtük a regenerációt, szerdától mindenki megkapta a kellő terhelést, annak függvényében, hogy mennyit játszott vagy játszott-e egyáltalán a kupamérkőzésen.”
A bajnokság első körében talán épp a DVTK elleni hazai meccsen (1–1) nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt a Várda, de győzelemmel sajnos nem párosult a jó produkció.
„A Diósgyőr elleni hazai mérkőzésre úgy gondolunk vissza, mint amelyiken nagyon sok helyzetet teremtettünk, akkor az ellenfelünknek volt egy kis szerencséje a döntetlennel – folytatta Dajka László. – Ugyanakkor minden meccs más, a DVTK ráadásul feljövőben van, számíthat a szurkolók támogatására is. Mi ezzel nem igazán foglalkozunk, a saját játékunkkal törődünk, és tudjuk, a futball minden szegmensében van javítanivalónk. Ha sikerül javulnunk bizonyos mutatókban, akkor esélyesként léphetünk pályára ezen a helyosztó mérkőzésen, amelyen egyik csapat sem akar majd vereséget szenvedni. Ebből indulunk ki, és kicsit tréfásan fogalmazva, az nyer majd, amelyik több gólt szerez.”