A bajnok ellen indul a második kör

Dajka László vezetőedző is tisztában van vele, hogy nem csapatunk a vasárnapi mérkőzés esélyese.
A Mol Vidi FC csütörtökön dicsőséget szerzett azzal a magyar labdarúgásnak, hogy 2–0-s győzelmet aratott a görög PAOK otthonában. Legutóbb napra pontosan hat éve történt olyan magyar csapat, hogy győzelmet aratott az Európa-liga csoportkörében – éppenséggel az is a székesfehérváriakkal.
A mostani sikernek a kisvárdaiak is örültek, de a lefújás után már leendő ellenfélként tekintettek a Vidire, amelytől július 21-én, a bajnokság nyitó fordulójában 4–0-s vereséget szenvedtek.
„Tiszta szívből gratulálunk a Vidinek! – kezdte mondandóját az elismerése kifejezésével Dajka László vezetőedző. – Tisztában vagyunk azzal és a csütörtöki meccs is megerősített bennünket abban, hogy kitűnő csapat lesz az ellenfelünk vasárnap, mindezek ellenére nekünk nem lesz más feladatunk, mint mindent megtenni azért, hogy számunkra kedvező eredményt érjünk el.”
Ha valami, akkor az feltétlenül kínál esélyt a meglepetésre, hogy a Vidi legfeljebb péntektől tudott koncentrálni a kisvárdai bajnokira. Ráadásul a bajnokcsapat sokat utazott a héten, megjárta Görögországot, és itthoni ellenfelei közül a számára legmesszebb esőhöz utazik.
„Valószínűnek tartom, hogy a csütörtöki mérkőzés és a sok utazás következtében kissé fáradt lesz a Vidi, de van olyan jó csapat, hogy ezt a problémát át tudja vészelni – így Dajka László. – Nekünk így is száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyen esélyünk a bravúrra. Sajnos, az utóbbi időben nem sziporkázunk, ennek biztosan megvan az oka. A múlt az a múlt, próbálunk előrenézni, és igyekeztünk tisztességgel felkészülni a kiváló ellenfelünkkel szemben. A korábbi sérültjeink közül már többen is a csapattal tudtak edzeni a héten, rajtuk múlik, hogy mikor tudják beverekedni magukat a kezdő tizenegybe.”

