Újabb hárommeccses gólsorozat

2026-08-10 10:27:43
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Szlovák középpályásunk az ötödik kisvárdai, akinek sikerült hasonló, és csak egy valaki jobb ettől.

Aki végigjátszotta a szombati mérkőzést, annak bőven nyílott lehetősége a játékidő gyűjtésre, hiszen az első félidőben négy, a másodikban nyolc perc volt a hosszabbítás, összesen tehát 102 percig tartott az Újpest elleni mérkőzésünk. Popovics Ilija már zsinórban 51 végigjátszott mérkőzésnél tart, Nikola Radmanovac pedig 17-nél, ami 1628 percnyi pályán töltött időt jelent, így nagyon közelít a mezőnyjátékosok közül a klubccsúccsal rendelkező Martin Chlumecky 1730 perces szériájához. Melnik Bogdánnak pedig éppen a 17. bajnokiján szakadt meg ez a sorozata a lecserélésével, így megszakítás nélkül 1607 percet töltött a pályán, ami egyéni rekordja a csapatunk kötelékében nyolcadik élvonalbeli idényét taposó középpályásnak.

Christián Herc (borítófotónkon pirosban) a harmadik bajnokin is betalált, korábban kisvárdai játékos sosem kezdett az első három NB I-es bajnokiján ugyanannyi góllal. Ilyen sorozattal néhányan már rendelkeznek azért kisvárdaiként az NB I-ben, hiszen Horváth Zoltán (2018-2019, 8-10. forduló: Haladás 4–1, DVSC 1–3, Paks 1–4), Jasmin Mesanovic (2021-2022, 2-4. forduló: Gyirmót 2–1, MTK 2–1, Fehérvár 1–2), Claudiu Bumba (2021-2022, 29-31. forduló: DVSC 1–0, Bp. Honvéd 1–1, Újpest 2–1) és Driton Camaj (2022-2023, 4-6. forduló: Zalaegerszeg 3–1, Fehérvár 3–1, Paks 3–1) is szerzett már három gólt három egymást követő mérkőzésen. A klubrekorder pedig Gheorghe Grozav, aki a 2019-2020-as bajnokság első négy fordulójában minden meccsen betalált, összesen öt gólt elérve a Paks (1–0), a DVSC (1–4), a Bp. Honvéd (3–1) és az Újpest (2–0) elleni mérkőzéseken – utóbbin duplázott.

Első kisvárdai játékosként Jasmin Mesanovic érte el a húsz gólpasszt az NB I-ben. Egyszeres bosnyák válogatott támadónk az örök góllövőlistát is vezeti 25 találattal (a jelenlegi keretből Melnik van hozzá a legközelebb 11 találattal), így 45 kanadai ponttal ebben az összevetésben is megerősítette első helyét.

A nyolcadik éve tartó élvonalbeli történetünk során másodszor kaptunk ki 4–2-re, először hazai pályán. Az első ilyen alkalom 2024. május 4-én történt, akkor a Puskás Akadémia vendégeként végződött ugyanígy a mérkőzésünk. Ennek az eredménynek a reciproka, vagyis a 4–2-es győzelem ugyancsak kétszer fordult elő, egyszer ugyancsak az Újpest ellen, a mi szempontunkból is idegenben, és szintén Supka Attila vezetőedző irányítása mellett 2020. szeptember 13-án.

Újoncot avattunk szombaton, az ukrán-azeri Anatolij Nurijev a huszadik játékosunk, aki ebben a bajnokságban lehetőséghez jutott, összességében pedig a 110. futballista, aki kisvárdaiként bemutatkozhatott az NB I-ben.


2026-2027: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (3 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Popovics Ilija, Osztrovka Maxim, Nikola Radmanovac, Soltész Dominik, Hianga’a Mbock, Bíró Bence, Melnik Bogdán, Christián Herc, Teslim Balogun, Marko Matanovics, Jasmin Mesanovic 3-3

Legtöbb játszott perc: Popovics, Radmanovac, Soltész D., Mbock 294-294

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Popovics, Osztrovka, Radmanovac, Soltész D., Mbock, Melnik, Ch. Herc, Balogun 3-3

Legtöbb végig játszott meccs: Popovics, Radmanovac, Soltész D., Mbock 3-3

Legtöbbször lecserélve: Balogun, Ch. Herc 3-3, Ésik Ákos, Mesanovic 2-2

Legtöbbször becserélve: Matanovics 3, Novothny Soma, Szikszai Hennagyij, Bíró B. 2-2

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Popovics 51 (tavalyelőttről áthozott sorozat), Melnik 28, Matanovics 22 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Popovics 4930 (tavalyelőttről áthozott sorozat), Radmanovac 1628, Solrész D. 484 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat)

A házi góllövőlista: Ch. Herc 3, Ésik Á., Matanovics 1-1

Gólpassz: Mesanovic 2, Matanovics, Soltész D., Novothny 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Ch. Herc 3 (3+0), Matanovics 2 (1+1), Mesanovic 2 (0+2), Ésik Á. 1 (1+0), Soltész D. 1 (0+1), Novothny 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 173 perc (2025-2026: 33. forduló-2026-2027: 1. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 6 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 178 perc (2025-2026: 33. forduló-2026-2027: 1. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 13 perc

Sárga lap: Balogun 2, Melnik, Soltész D. 1-1

Kiállítva: ­–


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 234

Összesített mérleg: 234 mérkőzés, 81 győzelem, 60 döntetlen, 93 vereség, 282–319-es gólkülönbség, 303 pont, 1,2949 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 116-48-31-37, 160–138, 175, 1,5086 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 118-33-29-56, 122–181, 128, 1,0847 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 199

Legtöbb játszott perc: Melnik 16 359

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 169

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 140

Legtöbbször lecserélve: Mesanovic 68

Legtöbbször becserélve: Mario Ilievszki 48

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Driton Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Popovics 3455 (2025-2026: 1. forduló–2026-2027: 3. forduló)

Legtöbb gól: Mesanovic 25

Legtöbb gólpassz: Mesanovic 20

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Mesanovic 45 (25+20)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Melnik 35

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej Viktor, Ötvös Bence, Matheus Leoni 2-2


Latest match
MTK Budapest
1-2
0-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2026-09-05 17:30
OTP Bank Liga, 7. forduló