Javulni játékban és eredményben is
A mostani bajnokságban először szerepel idegenben tartalékcsapatunk. BEHARANGOZÓ
A harmadik után következik a második forduló: a múlt hét szerdáról egy héttel eltolt hétközi mérkőzésen lép pályára tartalékcsapatunk az NB III-ba hosszú idő után visszajutott Hajdúnánás otthonában. Míg tartalékcsapatunk két döntetlennel kezdték az idényt, addig a hajdúságiak két vereséggel, így mindkét csapat számára az első győzelem megszerzése a cél.

„Jó lenne az első győzelmet megszerezni – erősített erre rá a Kisvárda Master Good II részéről Törtei Tamás edző –, az eddigi két meccsen is közel voltunk hozzá, még mindig a rutintalanságnak és a fiatalságnak tudom be, hogy nem sikerült. Igyekszünk hétről hétre érettebbek és taktikusabbak lenni, pozitívum, hogy nem kaptunk ki. Két döntetlennél járunk ugye, két éve hét iksszel kezdtük a bajnokságot, most azért nem ragaszkodom ilesféle sorozathoz... Győzni megyünk Hajdúnánásra, sok idő nincs felkészülni belőlük, de tudni fogjuk, mit játsszunk ellenük. Azon múlik, minőségben mit tudunk beletenni a mérkőzésbe, és jó lenne, ha a védelem nagy hibákat nem követne el.”
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 2. FORDULÓ (3. JÁtÉKNAP)
HAJDÚNÁNÁS FK (16.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (11.)
Hajdúnánás, Nagy Norbert Sportközpont, szerda, 17.30
Vezeti: Virág András (Juhász Szabolcs, Zahorecz Roland)

