Alakul a játékunk
Nem volt erős az ellenfél, de támadásfelépítésben sikerült megvalósítani a megbeszélteket. VEZETŐEDZŐI ÉRTÉKELÉS
A szlovák másodosztályú Tatran Presov elleni mérkőzésen (5–0) szombat kora este látottakat így értékelte NB I-es csapatunk vezetőedzője, Supka Attila.
„Elég könnyű ellenféllel szemben sikerült nyernünk, de azért viszontláttunk a csapattól olyan elemeket, amiket kértünk a befejezéseknél. Jól sikerült több támadásfelépítésünk, a védekezésben megvoltak azok a mozgások, amelyekről beszéltünk, úgyhogy bízunk abban, szépen alakul a játékunk. Elég felforgatott összetételben játszottunk, a hiányzók miatt belső védő alig állt a rendelkezésünkre, változtatni kellett ezekben a szerepkörökben, de akik lehetőséghez jutottak, megtettek mindent, hogy jól jöjjünk ki ebből az edzőmérkőzésből. Szerdán következik a Vasas, kétszer hatvan perces mérkőzést játszunk majd a megbeszéltek szerint, vélhetően megfelezzük megint a keretet, mert így a fizikai terhelés és a játék szempontjából is jól tudunk kijönni.”


