A Fradi-meccsek emlékével

2019-09-01 17:01:51
Kisvárda FC

Közös megegyezéssel szerződést bontottunk a tavaly ilyenkor érkezett támadóval.

Augusztus utolsó napján lejárt az átigazolási időszak. A finisben még egy olyan változás történt, ami csapatunk, a Kisvárda Master Good keretét érintette, miután közös megegyezéssel szerződést bontottunk a magyar felmenőkkel rendelkező román támadónkkal, Sergiu-Dorin Negrut-cal.

A 26 éves játékos tavaly hasonló időszakban, az átigazolási időszak hajrájában érkezett Kisvárdára, ahol nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni magának. Az első csapatban az NB I-ben 13 mérkőzésen 247 percnyi lehetőség jutott neki. Egyetlen meccset sem játszott végig, kétszer volt a kezdőcsapat (ősszel az Újpest elleni hazai valamt a Ferencváros elleni idegenbeli meccseken) tagja, és 11 alkalommal állt be csereként. A most futó bajnokságban csak a Paks ellen kapott 23 percnyi játéklehetőséget, szintén csereként beállva.

A Magyar Kupában több sikerrel járt, ott négy meccsen négy gólt is szerzett. Betalált az egyaránt NB III-as Szolnok (1–0), kétszer a Gyöngyös (4–0) valamint a Szentlőrinc (4–1 – hosszabbítás után) kapujába is, majd a Ferencváros elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén (0–2) is lehetőséget kapott.

Sergiu-Dorin Negrutnak köszönjük az itt töltött időszakát, további pályafutásához sok sikert kívánunk!


A fotón: Sergiu-Dorin Negrut (a labdával) a kupában játszott többet

Fotó: Nyulak Nikoletta


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló