Vári Barnabás: még két év Várdán

2018-06-21 15:14:55
Kisvárda FC

A több poszton bevethető futballista végül megegyezett a folytatásról Révész Attila sportigazgatóval.

Megszületett a megegyezés: Vári Barnabás további két évig csapatunk játékosa marad. A több poszton bevethető 30 éves futballistának június 30-án jár le a szerződése, a felek többször is egyeztettek a folytatásról, mígnem csütörtökön délután megszületett a megegyezés.

Vári Barnabás korábban 44 mérkőzésen két gólt szerzett az NB I-ben, ezeket a számokat gyarapíthatja az új bajnokságban. Kisvárdán eddig három évet töltött az NB II-ben, tagja volt a 2015-2016-ban negyedik (29 meccs/3 gól), a 2016-2017-ben harmadik (33/3) és a 2017-2018-ban a feljutást jelentő második helyen végzett csapatnak (31/5). Eddigi kisvárdai karrierje során tehát 93 meccsen 11 gólt ért el.

Ugyanakkor a lejáró szerződésű játékosok közül a vezetőség elköszönt Lukács Rajmondtól, Sergiu Olteantól és Oláh Gergőtől, nekik már nem kell kitölteniük a kisvárdai kontraktusukból hátralévő napokat.

Mindhármójuknak köszönjük a csapatért tett szolgálatukat, további pályafutásukhoz pedig sok sikert kívánunk!


Következő mérkőzés
Mol Fehérvár FC
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
2020-06-06 19:00
OTP Bank Liga, 27. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
1-0
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-05-30 16:55
OTP Bank Liga, 26. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk