Pozitív mérleg, negyedik hely

2018-04-09 21:35:13
Kisvárda FC

2. UTE Champion’s Trophy, U10-es torna

Nagy megtiszteltetést jelentett akadémiánk számára, hogy U10-es csapatunkat meghívták az egyik legrangosabb magyarországi tornára, az UTE Champion’s Trophy elnevezésű viadalra, amelyet 24 egyesület részvételével rendeztek meg a Bánka Kristóf Sportközpontban.

Az Erős Gábor edző vezette 2018-as születésű srácokból álló csapatunk alaposan kitett magáért, és a két és fél nap alatt játszott 11 mérkőzésből hetet megnyert, egy döntetlen mellett háromszor szenvedett vereséget. A Várda LA csapata az első csoportkörből csoportelsőként jutott a felsőházi folytatásba, ahol újabb három győzelem, és újabb csoportelsőség következett. Erős Gábor legényei ezzel bejutottak a negyeddöntőbe, ahol nem akármilyen meccsen győzték le a Ferencvárost. Érmet végül nem sikerült szerezni, mert az elődöntő és a bronzmérkőzés vereségeket hozott a későbbi győztes Mészöly Focisuli (valójában MTK) és a házigazda UTE ellen, de csapatunk így is remek bizonyítványt állított ki magáról, igazolva, hogy korosztályában országosan a legjobbak közé tartozik.

2. UTE Champion’s Trophy, U10-es torna

Csoportmérkőzések: Várda LA–BVSC 2–1, –Kispest-Honvéd 1–1, –Eger 3–0, –Dunakanyar RUFC 2–1, –Kelen SC 1–2. A csoport végeredménye: 1. Várda LA 10 pont – a felsőházba jutott.

Felsőházi rájátszás. 3. csoport: Várda LA–Vasas 3–1, –Dalnoki LA 1–0, Gödöllő 2–0. A csoport végeredménye: 1. Várda LA 9 pont – a negyeddöntőbe jutott.

Egyenes kieséses szakasz. Negyeddöntő: Várda LA–Ferencváros 2–1. Elődöntő: Mészöly Focisuli–Várda LA 3–0. A 3. helyért: UTE–Várda LA 1–0.

Végeredmény: 4. Várda LA.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló