Hatszor annyit szereztek

2019-10-02 16:10:11
VLA

Utánpótláshíradó: Az első félidőbeli nehézségek után mindkét csapatunk magabiztosan nyert.

Az U19-es csapat egy gólt kapott – hattal felelt rá.

Az U17-esek hálója kétszer rezdült – tizenkettő volt rá a váasz.

Vagyis a legmagasabb korosztályú akadémiai csapataink a III. osztályi bajnokság hétvégéről szerdára előrehozott mérkőzésein minden, a vendég GFSE Oros által szerzett találatra hattal feleltek.

Ezzel együtt a kisebbek éltek át kellemetlen pillanatokat is, hiszen a korai kétgólos vezetésüket az első félidő hajrájában kiegyenlítette az Oros, de még szünetig sikerült előnyhöz jutni, a második játékrészben pedig kinyílt a gólcsap.

Az U19-esek is kétgólos előnyhöz jutottak, ám a szünet előtt szépített az ellenfél. A második félidőt gyors góllal nyitotta a VLA, és zsinórban negyedik győzelmével biztosan hozta a kötelezőt.


MLSZ U19 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 6. FORDULÓ

Várda LA–GFSE Oros 6–1 (2–1)

VLA: Kerekes D. – Severnyov, Révész Bálint, Molnár Marcell, Avetiszjan – Kalii (Szaharda), Barta Á. (Shokun), Illés G. (Riznychenko)– Lusánszki, Ötvös Sz. (Tóth M.), Himik, Edző: Korolovszky György

Gól: Himik 4, Tóth M. 2

Korolovszky György: – A különbségnek akár a háromszorosa is kialakulhatott volna, ezzel sok jó teljesítményt láthattunk, és örülök, hogy mindenkinek harminc-harmincöt perces játéklehetőséget tudok adni. Ez azért is lehetséges, mert jó a csapatjátékunk és egységesek vagyunk, a gyerekek is elfogadják ezt a helyzetet, nincs belőle probléma.


MLSZ U17 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 6. FORDULÓ

Várda LA–GFSE Oros 12–2 (4–2)

VLA: Császár A. – Scsoka (Cservenyák), Vass B., Khudan (Jene), Kofel,– Czérna (Lovász), Nahirnij, Martynuzzi (Ari A.) – Újvári, Bokor (Simon M.), Honchar (Pataki I.). Edző: Kovács János

Gól: Czérna 3, Pataki I. 2, Simon M. 2, Bokor, Honchar, Martynuzzi, Vass B., Újvári

Kovács János: – Kezdünk a helyes útra találni, de nagyon elégedetlen vagyok a helyzetkihasználással. Az eredmény nem tükrözi egyértelműen a játék képét, még több góllal kellett volna nyernünk, ráadásul hátul is elemi hibákat vétettünk. A második félidőben már jobb arányban használtuk ki a lehetőségeinket.


A fotón: Az U17-esek tucatnyi góljából Czérna Erik (szemben) hárommal vette ki a részét

(További fotók a Médiatárban)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-12-14 17:00
OTP Bank Liga, 16. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Újpest FC
1-0
1-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
2019-12-07 17:00
OTP Bank Liga, 15. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk