Minden szinten, szinte minden

2019-06-07 09:45:59
VLA

Befejeződtek az utánpótlás-bajnokságok, de a legfontosabb mérkőzések még hátra vannak.

Sikeres évet zártak a Várda Labdarúgó Akadémia csapatai, ennek, valamint a már megkezdődött osztályozós küzdelmek apropóján nyilvánult meg Neumann Gábor akadémiai vezető.

„Befejeződtek a 2018-2019-es utánpótlás-bajnokságok küzdelmei. A Várda Labdarúgó Akadémia valamennyi – U19, U17, U16, U15, U14 és U13 – korosztályos, nagypályás csapata bajnokságot nyert. A háromnegyed pályán szereplő U12es csapatunk – tradicionális klubokat megelőzve – ezüstérmes lett. Nagy örömöt jelentett számunkra, hogy felnőtt csapatunk sikeresen vívta meg az első osztályban maradásért folyó küzdelmet! Akadémiánk játékosai, edzői és az őket segítő szakemberek is büszkén tekinthetnek vissza erre a szezonra. Már tartanak az osztályozó mérkőzések. Ígérjük, mindent meg fogunk tenni, hogy magasabb osztályba lépjünk, ezzel megvalósítsuk azt a víziót, amit magunk elé kitűztünk. Amit eddig elértünk, azért mindenkinek – a játékosoknak és szüleiknek, a kolléganőknek és a kollégáknak, nem utolsó sorban a klub vezetőinek – köszönettel tartozunk. De a legnagyobb lépést a két osztályozón érdekelt korosztály teheti meg. Szorítsunk értük, érezzék, hogy mellettük vagyunk! Hajrá, Kisvárda, mindent bele, srácok!”

Ehhez csak annyit: a 3–2-es előnnyel rendelkező U17-es és az 1–0-s előnyt szerzett U14-es csapatunk is szombaton 10 órától játssza a visszavágót a Szeged-Grosics Akadémia B csapatának kiskundorozsmai, illetve a Mészöly Focisuli budapesti (Sport 11 és Szabadidőközpont) otthonában.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-08-03 18:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-1
1-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-05-19 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk