Ott van az év csapatában is!

2019-05-24 07:05:53
Kisvárda FC

A posztonkénti rangsorban is szerepel két kisvárdai név a dobogón.

Miután kiderült, hogy a Nemzeti Sportban az év kapusa lett, ezek után természetes, hogy a sportnapilapban az év csapatában is helyet kapott Felipe. Brazil kapusunk nevével kezdődik a 2018-2019-es NB I álomcsapata, amely így fest: Felipe (Kisvárda Master Good) – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Litauszki Róbert (Újpest), Juhász Roland (Mol Vidi FC), Dzenan Burekovic (Újpest) – Sigér Dávid (Ferencváros), Tőzsér Dániel (DVSC) – Varga Roland (Ferencváros), Fernando Gorriarán (Ferencváros), Cseri Tamás (Mezőkövesd) – Davide Lanzafame (Ferencváros).

Az NS az osztályzatok alapján összeállította a posztonkénti rangsorát. A mezőnyjátékosok között is van dobogósunk, házi gólkirályunk, Horváth Zoltán ugyanis harmadik lett középső támadók mezőnyében. Ugyancsak kedvezőnek mondható Bohdan Melnik ötödik helyezése, valamint Lucas és Brana Ilics pozíciója – mindketten hatodikak lettek a posztjukon.

(Ahhoz, hogy valaki felkerülhessen a listára, a mérkőzések felén kellett osztályozható teljesítményt nyújtania.)


A Nemzeti Sport posztonkénti rangsora

A dobogósok és a kisvárdai helyezettek

Kapusok: 1. Felipe (Kisvárda Master Good) 6.036, 2. Gróf Dávid (Bp. Honvéd) 6.000, 3. Dibusz Dénes (Ferencváros) 5.952

Jobb oldali védők: 1. Lovrencsics Gergő (Ferencváros) 5.767, 2. Loic Nego (Mol Vidi FC) 5.656, 3. Fiola Attila (Mol Vidi FC) 5.474, …5. Bohdan Melnik 5.333

Középső védők: 1. Litauszki Róbert (Újpest) 5.870, 2. Juhász Roland (Mol Vidi FC) 5.862, 3. Djordje Kamber (Bp. Honvéd) 5.786, …17. Ene Kornél 5.250, 19. Vári Barnabás 5.182, 23. Teodorosz Beriosz 5.095

Bal oldali védők: 1. Dzenan Burekovic (Újpest) 5.679, 2. Vadnai Dániel (Mezőkövesd) 5.654, 3. Marcel Heister (Ferencváros) 5.581, …7. Rados Protics 5.238

Középső középpályások: 1. Sigér Dávid (Ferencváros) 6.050, 2. Tőzsér Dániel (DVSC) 5.926, 3. Gazdag Dániel (Bp. Honvéd) 5.846, …6. Lucas 5.613, 25. Roman Karaszjuk 5.000

Jobb oldali támadók: 1. Varga Roland (Ferencváros) 6.042, 2. Bódi Ádám (DVSC) 5.806, 3. Molnár Gábor (Mezőkövesd) 5.792, …6. Brana Ilics 5.500, 7. Gosztonyi András 5.476

Támadó középpályások: 1. Fernando Gorriarán (Ferencváros) 6.111, 2. Zsótér Donát (Újpest) 5.885, 3. Kovács István (Mol Vidi FC) 5.857 (ezen a poszton nincs rangsorolva kisvárdai játékos)

Bal oldali támadók: 1. Cseri Tamás (Mezőkövesd) 5.966, 2. Ivan Petrjak (Ferencváros) 5.963, 3. Holender Filip (Bp. Honvéd) 5.818 (ezen a poszton nincs rangsorolva kisvárdai játékos)

Középső támadók: 1. Davide Lanzafame (Ferencváros) 6.077, 2. Josip Knezevic (Puskás Akadémia) 5.565, 3. Horváth Zoltán 5.500


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Puskás Akadémia FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-10-26 17:00
OTP Bank Liga, 10. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kaposvári Rákóczi FC
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Kaposvári Rákóczi Stadion
2019-10-19 17:00
OTP Bank Liga, 9. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk